Szakértői vélemény szerint újra kell építeni az erdélyi autópálya egyik szakaszát
A Romania Libera napilap által megszerzett szakértői jelentés szerint teljesen el kell bontani és újra...
A Romania Libera napilap által megszerzett szakértői jelentés szerint teljesen el kell bontani és újra...
Precedens értékű megállapodás született az Észt Adó- és Vámhivatal, illetve az Uber között. A megállapodás...
Együttműködési megállapodást kötött 2015. október 8-án az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. és a Magánvállalkozók...
Nagyon fontos, hogy az európai határok átjárhatóak legyenek az áruszállítók számára, mert e nélkül drágulás...
Felújították a 47-es út Hódmezővásárhely és Orosháza közötti 19,7 kilométeres szakaszát, a nettó 7,9 milliárd...
Nagyobb bevételre tett szert az útdíjakból Németország 2014-ben, mint ahogy azt előzetesen megbecsülték a kormány...
A Reuters adatközlése alapján az október 5 – október 9-i héten a benzin ára a mediterrán piacon,...
Már 23 ezren jelentkeztek az állami finanszírozású hivatásos gépjárművezetői képzésre, amely során hatezer ember kap...
A következő öt évben 2600-2800 milliárd forintot fordíthat Magyarország a közúti, a vasúti, a légi...
Peredi Péter, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetségének (Fuvosz) főtitkára szerint 5 százalékos fuvardíj-emelés válhat szükségessé,...
Novemberben mások mellett logisztikai szolgáltató központok fejlesztésére, valamint ipari parki bővítésekre mintegy tízmilliárd forint értékben...
Október végéig elkészülnek az új gyorsforgalmi útkategória bevezetésének jogszabályi és műszaki szabályozási feltételei, a javaslatot...
Október 6-án vezeték be a Waberer’s International Zrt. törzsrészvényeit a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT) – derül...
Az utóbbi időkben bevezetett, a határátlépést akadályozó határzárak miatti pluszkiadásokat a legtöbb fuvarozó vállalkozás nem...
Csökkenti bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a...
A Reuters adatközlése alapján a szeptember 28 – október 2-i héten a benzin ára a mediterrán piacon, heti...
A gazdaságfejlesztési operatív program keretében 675,1 millió forint uniós támogatással, 1 milliárd 360 millió forintból...
A logisztikai ágazat lehet a hazai gazdaság egyik motorja – mondta Varga Mihály, az energiaitalokat...
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. 948 milliárd, a Magyar Közút Nonprofit (MKN) Zrt. pedig...
Emeli bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a 95-ös...
A szeptemberi hónap elején változott az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerben kockázatosnak minősített áruk listája....