Érkezik az e-TOLL Lengyelországban – az Eurowag segít a felkészülésben
Lengyelország bejelentette, hogy 2021 júniusában az ország egy új, elektronikus útdíjfizetési rendszerre áll át. Az e-TOLL elnevezésű rendszer a jelenlegi…
Lengyelország bejelentette, hogy 2021 júniusában az ország egy új, elektronikus útdíjfizetési rendszerre áll át. Az e-TOLL elnevezésű rendszer a jelenlegi…
Ha a magyarok jövőre úgy döntenek, hogy a jelenlegi kormány folytassa a munkát, 2025-re Magyarország mind a 23 megyei jogú…
Lengyelország bejelentette, hogy 2021 júniusában az ország egy új, elektronikus útdíjfizetési rendszerre áll át. Az e-TOLL elnevezésű rendszer a jelenlegi…
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy olyan sofőrt ellenőriztek, aki az útdíj megfizetését akarta kijátszani. A pénzügyőrök a…
Megnyitották az M80-as gyorsforgalmi autóút Vasszentmihály és Rábafüzes közötti 6,6 kilométeres szakaszát, amelyet csütörtök délutántól használhatnak a közlekedők. A beruházásnak…
Javulnak a közlekedési feltételek Debrecen és Nyíregyháza között: hamarosan megkezdődhet a 4-es főközlekedési út 2×2 sávossá fejlesztésének, illetve a 48…
Kedden elkezdődik és várhatóan július közepéig tart a 71-es főúton Keszthelynél a Rezi úti csomópont átépítése – közölte a Nemzeti…
Az Eurowag a leggyorsabban növekedő mobilitási szolgáltató Európában. Ebben az évben a vállalat tovább bővítette fiókirodákból és elfogadóhelyekből álló hálózatát,…
Március elsejétől a büntető törvénykönyv szerint közfeladatot ellátó személynek minősülnek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. útellenőrei és kezelői ellenőrei, így…
Csütörtöktől folytatódik a burkolatjavítás az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán Gyöngyös térségében, az érintett szakaszokon forgalom- és sebességkorlátozásra figyelmeztet…