Brnoba utazom, autóval vagy vonattal menjek?
Útikalauz – Budapestről Brnoba autóval Budaörs, Tatabánya, Győr, Mosonmagyaróvár, Pozsony és Breclav érintésével juthatunk el.

H. Szabó Sándor felvétele
Csehország fővárosában ugyan voltam már, de Brunoban még nem. Sokszor megfordult a fejemben hogy elutazok majd ide is egyszer azonban nehezen tudtam eldönteni vajon autóval vagy vonattal éri meg inkább megtenni a Budapest-Brno közötti távolságot. Megpróbálom itt összefoglalni nektek a legfontosabb információkat amiket találtam az interneten. Remélem tudok nektek segíteni ezzel a rövid bejegyzéssel. Nézzük akkor tehát a részleteket!

Budapestről Brnoba autóval Budaörs, Tatabánya, Győr, Mosonmagyaróvár, Pozsony és Breclav érintésével juthatunk el.
Kilépés Magyarországról
Magyarországon az M1-es autópályán nyugat felé kell haladni és a legtöbb nagyvárost elkerülvén viszonylag gyorsan elérhetünk a szlovák határhoz.
Itt majd mindenképp figyeljünk mert az út ketté fog ágazni és ha elrontjuk akkor véletlenül Bécsben fogunk kikötni. A határt átlépve itt természetesen nem kell behajtani a szlovák fővárosba, az E65-ös úton haladjunk tovább északi irányba.
Matricák az útra
Ne feledjük, hogy hazánkban rendelkeznünk kell érvényes matricával és ilyenből egy 10 napos variánst megközelítőleg 3-4000 forintér szerezhetünk be az online rendszerekben. Ugyanez elmondható Szlovákiáról is. A szlovákoknál a matricát hasonló áron vesztegetik mint nálunk. Az interneten természetesen ezt is megvásárolhatjuk.
Mielőtt elhagynánk Szlovákiát gondoskodjunk róla hogy rendelkezzünk cseh autópálya matricával is.
A cseh-autópályamatrica-online linkre kattintva megvásárolhatjuk az online verziót és így nyugodtan hajthatunk be Csehország területére.
Autózás Szlovákiában
Szlovákiát tehát északi irányba elhagyván egy néhány tíz perces autóút után elérhetjük Brnót. A Budapestről Brnoba tartó út átlagosan 326 kilométer hosszú, de természetesen ez függ attól hogy Budapesten honnan indulunk és Brnóban hova érkezünk.
Az utat útviszonyoktól függően 3-4 óra alatt megtehetjük autóval. Ha valaki szeret vezetni és reggel indul akkor ez egy kellemes kis utazás lesz és az ebédet már Brnóban költheti el. Út közben túl sok látnivalóval nem találkozhatunk, hacsak nem érdekel valakit különösebben Pozsony például. Az útiköltség kiszámításához vegyük azt, hogy egy autó hét és fél kilométer benzint fogyaszt el száz kilométer alatt. A 326 km-re vetítve ez megközelítőleg 12.000 forintnyi üzemanyag költséget jelent ha a jelenlegi magyarországi átlagos üzemanyagárakkal számolunk. Ehhez jön még hozzá a matricának az ára. A matricát természetesen mind a három országban meg kell vásárolni így tehát ez további 12-13.000 forint többletköltséget jelent majd. Azt mondhatjuk végezetül, hogy a Brnoba tartó utazás 20.000 forint fölött van egy kicsivel.
Vonattal Csehországba
Nézzük meg ehhez képest hogyan alakul a vonattal való közlekedés. Brno és Budapest között meglehetősen jó a vonathálózat. Ha Brnoba szeretnénk utazni azt megtehetjük a Keleti pályaudvarról is, illetve a Nyugati pályaudvarról is.
A vonatjegyek ára 9000 forinttól kezdve a 20-21.000 forintot is elérheti. Az ár nagyban függ az átszállások számától valamint természetesen a kocsik osztályától is. A menetidő Budapestről Brnoba általában négy és fél óra, de a lassabb vonatok van hogy csak 5 óra alatt érnek oda a cseh városba.
Nem ritkák a két átszállással közlekedő megoldások sem. Ez már nem mondható annyira komfortosnak.
A jegy ára
Sikerült találnom egy délután háromkor induló vonatot például. Ez négy és fél óra alatt két átszállással ér oda Brnoba és az ára mindösszesen 6400 forint volt helyfoglalás nélkül.
A személyvonattal először Nagymarosig kell elutazni, utána pedig Szobig. Szobon kell átszállni a Brnoba közlekedő EuroCity vonatra és ez nagyjából 3 óra alatt ér oda Csehországba.
Este fél 8-kor szállhatunk le róla Brnoban. Ha ezt az árat tekintjük, akkor világos hogy vonattal sokkal olcsóbban utazhatunk. Az utazására természetesen nagy mértékben függ az utazó személyek számától. Ebben az esetben még ha hárman is vagyunk sokkal olcsóbb a vonatozás. Ha már négyen vagy akár öten is beférünk az autóba akkor Brnoba autóval valamivel olcsóbban és természetesen kényelmesebben eljuthatunk.
Végezetül
Végezetül a tanácsom tehát az lenne, hogy tartsuk figyelemmel az üzemanyag árakat és a vonatjegyek árait is hiszen ezek folyamatosan változni fognak. Nagy csodák sajnos nincsenek és nagyságrendekkel valószínűleg sohasem lesz egyik az egyik olcsóbb mint a másik. Ha kényelemre vágyunk és nem szeretjük mással megosztani a légteret akkor autóval érdemes utazni. Ellenkező esetben a vonat sem rossz megoldás.
WP
Illusztrációs kiemelt kép: H. Szabó Sándor (1953-2017)
(Ezt a cikket 1375 alkalommal tekintették meg.)