Az Egyesült Királyságban két százalékkal csökkent az eladott új autók száma tavaly
Az Egyesült Királyságban az egy évvel korábbinál két százalékkal kevesebb, 1 millió 614 ezer 063 új autót adtak el tavaly.
Az Egyesült Királyságban az egy évvel korábbinál két százalékkal kevesebb, 1 millió 614 ezer 063 új autót adtak el tavaly.
Az Egyesült Államokban már legkevesebb 48 ember halt meg a téli viharokban.
A Mol Románia befejezte 14 autópálya melletti töltőállomás építését, ezek létrehozásáról tavaly év elején kötött koncessziós szerződést a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társasággal.
A bukaresti kormány jóváhagyta hétfői ülésén egy új gyorsforgalmi összeköttetés létesítését Románia és Magyarország között, amely a Magyarországon Békéscsabától Méhkerék…
Belgium két nagyvárosa Gent és Antwerpen kitiltja területéről a dízelüzemelésű autókat 2031-től.
A Genovában 2018-ban összeomlott Morandi-hídon egy kilencszáz kilogramm hasist szállító teherautó is lezuhant, amelyet a dél-olaszországi szervezett bűnözés bandái azóta is keresnek.
Romániában háromszáz traffipaxot és ötszáz térfigyelő kamerát integráló országos közúti ellenőrző- és bírságolórendszer kiépítéséről döntött kedden a képviselőház.
Egyszeri, 100 eurós üzemanyagár-támogatást nyújt a francia kormány az alacsony jövedelmű munkavállalóknak.
Megkezdődött a Moszkvics 3 crossover sorozatgyártása az egykori Renault Oroszország gyárában szerdán az orosz fővárosban.