Erdőt telepített a DAF Magyarországon
Több mint harminc ügyfél aktív és lelkes részvételével, valamint a Pilisi Parkerdő munkatársainak segítségével tízezer tölgyfacsemetét ültetett el a DAF Hungary Kft. a Gödöllőhöz közeli Galgamácsa mellett november 27-én. Az év elején meghirdetett „Vezess a holnapért” kampány részeként ugyanis a DAF hazai importőre vállalta, hogy az akció keretében értékesített Euro 6-os tehergépkocsik által megtett minden ezer kilométer után elültet egy fát, hogy ezzel is hozzájáruljon a levegő minőségének javításához.

Idén év eleje óta csak Euro 6 környezetvédelmi minősítésű nehéz-tehergépkocsik helyezhetők forgalomba újonnan az Európai Unió területén, amelyek már köztudottan elenyésző mennyiségű károsanyagot bocsátanak ki, különösen a nitrogén-oxidok és a szilárd részecskék tekintetében. A DAF egyrészt élenjárt az Euro 6-os járművek kifejlesztésében és bevezetésében, másrészt a holland márka ötödik éve piacvezető Magyarországon, ami évente mintegy 1500 tehergépkocsi értékesítését jelenti. Ebből kiindulva az év elején egyedülálló kezdeményezést indított útjára a DAF Hungary Kft. „Vezess a holnapért” néven az új, Euro 6-os típusok népszerűsítése céljából. Az akció lényege az volt, hogy a kampány keretében átadott tehergépkocsik által november végéig megtett minden ezer kilométer után a holland márka hazai importőre elültet egy tölgyfát. Így kiemelt ügyfeleivel közösen fokozottan hozzájárul környezetünk levegőminőségének javításához.
.
November 27-én igen sikeresen zárult a kampány, ugyanis keretében ötven ügyfél mintegy hatvan Euro 6-os DAF tehergépkocsit vett át, amelyek tízmillió kilométert tettek meg Európa-szerte. Ez pedig tízezer facsemete elültetését eredményezte. A járművekre jól láthatóan felkerült a kampány zöld logója, az ügyfelek megkapták a „Zöld Szállító” minősítést, továbbá három évre érvényes, teljes körű Full Care javítási és karbantartási szerződést is magában foglalt a csomag. A járművek és futásteljesítményük folyamatos, pontos nyomon követésében a WebEye telematikai szolgáltatása nyújtott segítséget, a jelképes kilométer-számláló aktuális állását pedig bármikor megtekinthették az érdeklődők a www.vezessaholnapert.hu weboldalon. Sőt, a telematikai rendszer részletes üzemelési adatai alapján az egyes gépkocsivezetők vezetési stílusának hatékonyságát kiértékelve a kampány ideje alatt rendszeresen megválasztották a „Hónap sofőrjét”. Ugyanis a lehető legtisztább üzemeléshez nem elég a legkorszerűbb technika, az emberi tényező is kulcsfontosságú szerepet játszik.
.
A DAF Hungary Kft. ünnepélyes keretek között teljesítette vállalását. November 27-én vendégül látta a kampányban részt vevő ügyfeleit a galgamácsai erdészházban, ahol Pais József, a DAF Hungary Kft. ügyvezetője személyesen is megköszönte, hogy járműbeszerzéseikkel hozzájárultak ehhez a társadalmi felelősségvállalást kifejező akcióhoz. Majd a társaság kivonult az erdőtelepítés egyhektáros helyszínére, ahol saját kezűleg is közreműködtek a tölgyfacsemeték elültetésében. A hazánkban őshonos kocsánytalan tölgyfa az oxigéntermelés mellett remekül kiszűri a levegőből a szállópor legkisebb részecskéit, így a dízelmotorok által kibocsátott kormot is.„A „Vezess a holnapért” kampány egyik fő célja az volt, hogy elősegítsük Euro 6-os járműveink mielőbbi megismertetését és népszerűsítését a hazai fuvarozók körében. Örömmel számolhatok be egyrészt arról, hogy igen kedvező visszajelzéseket kapunk az Euro 6-os modellek gazdaságos és megbízható üzemelésével kapcsolatban, másrészt arról, hogy a jelenlegi adatok, illetve becslések szerint a DAF márka minden bizonnyal idén is megőrzi ötödik éve vezető helyét a magyar piacon. Célunk jövőre is megtartani ezt a pozíciót.” – mondta Pais József, a DAF Hungary Kft. ügyvezetője.
.
Forrás: DAF
.
Forrás: DAF
.
(Ezt a cikket 197 alkalommal tekintették meg.)