MKFE: 45 SEGÉLYEZETTNEK KÖZEL 13 MILLIÓ FORINTOT UTALTUNK KI

Az MKFE Önkéntes Segélyező Alapítványt a bajbajutott kollégák és családtagjaik megsegítésére hoztuk létre.

A világon mindenki közlekedik, e nélkül nincs gazdaság, nincs élet. Mi, a Magyar közúti Fuvarozók Egyesületének tagjai, tesszük ezt hivatásszerűen, jóban-rosszban, nyárban-hóban. Hatványozottan vagyunk kitéve a veszélynek, vétlen baleseteknek. Régi tapasztalat, hogy az emberek akkor zárnak össze, akkor szolidárisak igazán egymással, ha nehéz időket élnek meg. A baleset soha nem jön jókor, nem lehet rá felkészülni. Egyesületi tagként, jóérzésű emberként, attól vagyunk többek, hogy előre gondolkodva, próbálunk ezekben a problémákkal terhelt mindennapokban is segíteni.

Évről évre, egyre több támogatást fizetünk ki, megrokkant, elhunyt kollégáink hátra maradt feleségeinek, gyermekeinek, így segítve a nehéz napokat. Volt az árvíz, segítettünk, nagyon sok esettel szembesülünk, amikor gépkocsivezetőink útközben betegszenek, rokkannak meg. Ettől a perctől nincs a családnak létbiztonsága, nincs havi jövedelem, sőt egyre növekvő költségek keletkeznek. Hirtelen nagy a baj. 

Az alapítvány anyagi támogatása emberség, tisztesség kérdése.

Tájékoztatunk minden MKFE tagot, hogy az alapítvány kuratóriuma Nedeczky Tibor, Mancsi János, Nagy Imre, Hajzerné Róka Szilvia felelős gazdálkodással tettük dolgunkat az elmúlt négy évben.

A 2009-évben bevezetett támogató matricákból 206 darabot tudtunk értékesíteni, főleg gépkocsivezetőknek. 

Szja 1% támogatást 287.411.-Ft összegben adtak a felajánlók.

Alapítónk az árvízi katasztrófa évében külön 5 millió forinttal támogatta a bajba jutottakat.

Tagjaink által befizetett egyesületi tagdíjból, 13 millió forintot utalt át számlánkra az egyesület.

Horváth Sándorné gazdasági vezető révén, jó kamatpolitika alkalmazásával közel 1 millió forint kamat bevétel is gazdagította alapítványunkat.

Költségeink igen visszafogottak, csak a számlavezetési díj, a számviteli szolgáltatás, bankköltség, és az adó fizetés jelentkezett, melynek teljes összege 806 ezer forintot jelent.

A kuratórium tagjai semmilyen anyagi ellentételezést nem vettek fel.

Segélyezésre 45 ESETBEN került sor, majdnem 13 MILLIÓ forint összegben.

Segítsen Ön is bajbajutott kollégáinkon, és családtagjaikon!

Egy szakmában dolgozunk, ugyanazt a kenyeret esszük.

Érezzünk több felelősséget egymás iránt!

Csupán a SZJA 1– % százalékáról kellene rendelkeznie az MKFE Önkéntes Segélyező Alapítványa részére: MKB 10300002-20148852-00003285 vagy venni egy matricát, mindössze 1000.-Ft, azaz egyezer forintért.

Tisztelettel kérjük, segítsen, hogy segíthessünk!
Köszönjük a kuratórium és a rászorultak nevében

Kapcsolat:
http://www.mkfe.hu/hu/alaptvany/kapcsolat.html
.

(Ezt a cikket 185 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?