Jogosítványokkal üzérkedő hálózatot buktattak le Moszkvában

Egy évek óta jogosítványokkal kereskedő hálózatot lepleztek le a szövetségi nyomozók az orosz fővárosban.

A leleplezés nyomán a belügyminiszter pénteken menesztette a moszkvai közlekedési rendőrfőnök helyettesét. Vlagyimir Kolokolcev, a belügyi tárca vezetője Alekszandr Iljint, a moszkvai közlekedésrendészet vezetőjét is megfenyítette, és ez a Rosszija 24 állami hírtelevízió kommentátora szerint könnyen a rendőri vezető székébe kerülhet.

A Szövetségi Nyomozó Bizottság szóvivője bejelentette, hogy hét személy – közöttük négy, a közlekedésrendészetnél dolgozó rendőr – ellen indítottak büntetőeljárást, mert 2012-től a szükséges járművezetői oktatás és vizsga nélkül árusították a jogosítványokat. A szóvivő szerint emiatt több száz gépkocsivezetőtől vonhatják be a törvénytelenül szerzett jogosítványát, illetve kötelezhetik arra, hogy tegyen vizsgát.

Az orosz belügyminiszter arról is tájékoztatott, hogy a jogosítványokkal üzérkedők havonta legalább 100 jogosítványt adtak el és ezzel akár 3 millió rubelt (több mint 22 millió forint) is kereshettek. Egy „fekete”, azaz vizsga nélkül megszerzett gépkocsivezetői engedély 28 ezer rubelbe került (körülbelül 210 ezer forint).

A törvénytelenül és a szükséges tudás nélkül jogosítványt szerzett emberből így lehet potenciális gyilkos az utakon – vélekedett a Rosszija 24 televízió kommentátora.

Oroszországban 2012 első kilenc hónapjában több mint 20 ezer ember halt meg közlekedési balesetekben, amelyek a száma meghaladta a 150 ezret. Az esetek többsége a gépkocsivezetők hibájából történt.

Az ittas vezetés mellett a tragédiák másik fő oka a megfelelő vezetési ismeretek hiánya.

Forrás: Kegyes CsillaMTI  (kkc \ kpl \ kho)
.

(Ezt a cikket 216 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?