Kategóriák

Kategóriák

Balesetek Biztonság Biztosítás Hírek Jogszabályok, rendeletek Tudnivalók

Kavicsfelverődés: ki fizet?

Aki szokott vezetni, az tudja, és sajnos már tapasztalhatta is, hogy a kavicsfelverődés teljesen kivédhetetlen, nem nagyon lehet mit tenni vele, bárkivel előfordulhat.

Egy-egy ilyen eset nagy kárral járhat, ugyanis nem ritka, hogy a gépkocsi szélvédőjét cserélni kell, mert a kavics olyan erővel és szögben csapódik a szélvédőhöz. Velem is előfordult már többször, hogy a szélvédőm kavicsot kapott az előttem haladótól, de nem foglalkoztam vele, holott meg lett volna rá a lehetőségem. Jelen bejegyzésemben azt fogom megvizsgálni, hogy a kavicsfelverődés mit jelent jogi szempontból, valamint ki felel az ilyen károkért.

A gépjárművek megítélése polgári jogi szempontból a veszélyes üzemek közé tartoznak. A veszélyes üzem egy speciális felelősségi kör, ugyanis a technika fejlődésével az emberi életre veszélyes eszközök jelentek meg, és ezzel megnőtt a baleseti kockázat, valamint jelentősen nőttek az okozott károk is. Ezért nyújt védelmet a polgári jog azzal, hogy az általánosnál szigorúbb felelősségi szabályokat állapít meg. A veszélyes üzem működéséből eredő károkkal kapcsolatosa szabályozást a Polgári törvénykönyvben találjuk meg:

345. § (1) Aki fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat, köteles az ebből eredő kárt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik. Ezeket a szabályokat kell alkalmazni arra is, aki az emberi környezetet veszélyeztető tevékenységével másnak kárt okoz.

Azonban két gépjármű estében nem ezt a szabályt kell alkalmazni, hanem a veszélyes üzemek találkozására vonatkozó rendelkezéseket: “ha a kárt több személy fokozott veszéllyel járó tevékenységgel közösen okozta, egymás közti viszonyukban a felelősség általános szabályait kell alkalmazni. Ha a károkozás egyik félnek sem róható fel, de a kár egyikük fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében bekövetkezett rendellenességre vezethető vissza, a kárt ez utóbbi köteles megtéríteni.” Az utóbbi mondat a leglényegesebb.

Erre a szabályra hivatkozva hozta meg a Baranyai Megyei Bíróság a 2. Pf. 21 619/2001/4. számú ügyében az ítéletét is, amely alapján a gépjármű kerekeire felpattanó kő a veszélyes üzem működésével összefüggő rendellenességnek minősül. A veszélyes üzemek találkozása esetében a felróhatóságot vizsgáló általános felelősségi alakzat szabályai az alkalmazandók. Mivel kavicsfelverődés esetén a felróhatóság egyik fél esetében sem megállapítható, a bíróság a követ felverő gépjármű működése körében felmerülő rendellenesség alapján állapította meg a kavicsot felverő jármű vezetőjének a felelősségét, így a kárt neki kell megfizetnie.

A teljes jogesetet nem írom le, aki kíváncsi rá, az megkeresheti, de mint látható, meg van a lehetőség arra, hogy ha ilyen kárt szenvedünk, akkor azt megtérítsék nekünk. Aki egy ilyen eljárásba fog, ne számítson arra, hogy hamar pénzt fog látni belőle, hisz a bíróság szakértőt fog kirendelni, valamint ha vannak tanú, akkor azokat is meg fogja hallgatni.

A bíróság nem csak ebben az egy esetben döntött így, hanem számos ügyben is, például az EBH1999.99 számú döntés is erre mutat rá.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozzon a JogIQ Facebook-oldalához!

Forrás: JogIQ
.

(Ezt a cikket 1201 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE