ÖkoGlobe 2011: kitüntetésben részesült az MAN Lion’s City Hybrid autóbusz

A „Járműfejlesztések a tömegközlekedésben” kategóriában az MAN Lion’s City Hybridet ítélték a legjobb autóbusznak.

A nemzetközi környezetvédelmi „ÖkoGlobe 2011” díjátadón, a „Járműfejlesztések a tömegközlekedésben” kategóriában a zsűri harmadszorra jutalmazta az MAN Lion’s City Hybrid autóbuszt. A soros hibrid hajtásnak köszönhetően, az MAN hibrid buszok akár 30 százalékkal kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, valamint csökkentik a CO2 kibocsátást is. A versenybíróság szóvivője, Prof. Dr. Ferdinand Dudenhöffer, a Duisburg-Essen Egyetem CAR Autótechnológiai Kutató Intézetének vezetője 2011. szeptember 6-án, Karlsruhe-ban hirdette ki a győzteseket. A zsűri az autóipar, a közlekedés és a környezetvédelem döntéshozóinak képviselőiből állt össze.

Az MAN Lion’s City Hybrid ma már számos német és egyéb európai közlekedési társaságnál áll mindennapi használatban. A külső formatervezés – különösen a kupola, ami alatt az elektromos energiát tároló rendszer helyezkedik el – első szempillantásra felismerhetővé teszi a hibrid autóbuszt, ezt a jövőbe mutató járművet. A jármű formatervezését már korábban elismerték, hiszen 2011-ben elnyerte a „red dot” díjat is.
.
A soros hibrid hajtással ellátott buszoknak a városi közlekedés az ideális élettere. Ezeket az akár 18 tonnás szóló járműveket alacsony átlagsebességgel érdemes vezetni, folyamatos gyorsítással 40-50 km/h sebességig, és csak röviddel a megállás előtt célszerű elkezdeni lassítani. Lassulás közben a hagyományos buszok hatalmas mozgási energiájukat hővé alakítják: az energia tehát elvész. Ezzel szemben az innovatív MAN Lion’s City Hybrid hasznosítja a fékezési energiáját és átalakítja azt mozgási energiává. Az automatikus start-stop rendszerével a hibrid busz még tovább tudja csökkenteni az üzemanyag fogyasztást és a károsanyag kibocsátást, hiszen a városi buszok munkaidejük 25-40 %-át buszmegállókban vagy piros lámpáknál való várakozással töltik.
.
Forrás: MAN
.

(Ezt a cikket 262 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?