Csaló árufuvarozók 35 millió forint kárt okoztak egy vállalkozásnak
Csaló árufuvarozók 35 millió forint kárt okoztak egy hajdúszoboszlói vállalkozásnak. A bűncselekmény három gyanúsítottjából kettőt már őrizetbe vett a rendőrség, társuk még szökésben van – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel kedden.

Fedor Rita elmondta: a nyomozás a hajdúszoboszlói vállalkozás feljelentése alapján indult. A cég arról tájékoztatta a rendőrséget, hogy ismeretlenek a vállalkozás nevében fuvarozást vállaltak Ausztriából az interneten.
A nyomozás adatai szerint a csalással gyanúsítottak Ausztriában átvettek három kamionnyi fagyasztott élelmiszert, hogy azt a fuvarszerződés szerint Szlovákiába szállítsák. Az árut azonban nem vitték a megadott helyre, és a hajdúszoboszlói cégnek ezzel 35 millió forint kárt okoztak.
A nyomozók az eljárás során megállapították, hogy az élelmiszerek egy részét a gyanúsítottak saját hasznukra már eladták, míg a többi árut egy debreceni hűtőházban tárolták. Ezt a készletet sikerült lefoglalni – tette hozzá a szóvivő.
Forrás: MTI (bbag \ bpt)
.
(Ezt a cikket 202 alkalommal tekintették meg.)