Előírások Hírek Jogszabályok, rendeletek Közlekedéssel kapcsolatos hírek KRESZ Tudnivalók

Közlekedési szabályváltozások az újévben

A január elsejétől hatályba lépett szabályváltozások többségét az egyes közlekedési törvények Országgyűlés által decemberben elfogadott módosítása tartalmazza. A szaktárca kezdeményezésére több régóta megoldatlan kérdésben történt érdemi előrelépés. Egyetlen helyen, a kamionok előzési tilalmának bevezetésével változott a KRESZ. Az alábbiakban a jogszabályváltozások fontosabb, sokakat érintő elemeit mutatjuk be.

A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) módosítása 

Kamionok előzési tilalma

A kormány döntése alapján a 7500 kg-ot meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsikkal és vontatókkal (ezek járműszerelvényeivel) az azonos irányban két forgalmi sávval rendelkező magyarországi autópálya- és autóútszakaszokon reggel 6 és este 22 óra között előzni tilos. Az érintett járműveknek olyan követési távolságot kell tartaniuk, hogy közéjük legalább egy, szintén a tilalom hatálya alá tartozó járműszerelvény biztonságosan besorolhasson. A rendelkezés a közlekedés megkönnyítését és biztonságosabbá tételét szolgálja. Bevezetésével a gyorsforgalmi utakon csökkennek az eljutási idők, nő a haladási sebesség az előzősávban, mérséklődnek a baleseti kockázatok. Az új szabály a tranzitforgalomban Magyarországon áthaladó külföldi kamionok forgalmat lassító előzéseit is visszafoghatja.
 

A nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozásáról szóló 190/2008. (VII. 29.) Korm. rendelet módosítása

A kamionstop szabályainak változása

A kormány novemberben döntött a kamionstop előírásainak módosításáról, a felmentési szabályok pontosításáról. A korlátozás alól felmentést kapnak a gyógyászati célú gázok szállítását végző, valamint a közüzemi és közérdekű beruházásokhoz használt tehergépkocsik. Az éves felmentés – kérelem esetén – a következő év január 31-ig tartó hatállyal is kiadható. A kérelmet nemcsak a jármű üzemben tartója, hanem a megrendelő is előterjesztheti.

 

  A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosítása

A reklámhordozók visszaszorítása a közutak környezetéből

A törvény a közutak környezetében tiltja a láthatóságot akadályozó, a közlekedés biztonságát veszélyeztető jel, jelzés, reklámtábla, reklámhordozó, reklámcélú berendezés vagy egyéb tárgy elhelyezését. A közutak mentén túlzott mennyiségben és méretben feltűnő reklámtáblák a járművezetők figyelmét elterelve balesetveszélyes helyzeteket okozhatnak. Határozott kormányzati szándék ezek érezhető megrostálása a kihelyezés engedélyhez kötésével, a szabályszegés szankcionálásával. A tilalom nem vonatkozik a kizárólag közlekedésbiztonsági tájékoztatást tartalmazó berendezésekre, a benzinkutak cégjelzéseire, üzemanyagárakat jelző tábláira. A közút területén, a közút felett, az út műtárgyán és tartozékán, továbbá a villany- és telefonoszlopokon mindenképpen érvényes a tilalom. Lakott területen kívül a közút tengelyétől számított ötven méteren, autópálya, autóút és főútvonal esetén száz méteren belül kell közútkezelői hozzájárulást kérni a berendezések elhelyezéséhez. Ellenkező esetben az útkezelő a táblát a tulajdonos költségére eltávolíttatja. A rendelkezés hat hónapos türelmi időt hagy a tilalomba ütköző reklámhordozók felszámolására. Ezt követően a közlekedési hatóság – akár ismételten is – 500 000 forintos bírságot szabhat ki annak az ingatlannak a tulajdonosára, amelynek területén a tárgyat elhelyezték.

 

Távoktatás (e-learning) bevezetése a járművezetők képzésében

A törvénymódosítás az e-learning alkalmazására ad felhatalmazást a gépjárművezető-képzésben. A tanulók maguk dönthetnek arról, hogy az elméleti képzést hagyományos, tantermi oktatás keretében, vagy távoktatás útján végzik el. Az e-learninget választóknak is képzési engedéllyel rendelkező autósiskolához kell fordulniuk. A tananyag otthonról, a számítógép előtt ülve, online felületen keresztül elsajátítható, ám igény esetén az iskoláknak lehetőséget kell biztosítaniuk konzultációra. A hagyományos tantermi oktatást részben kiváltó képzési forma alaposságát, mélységét a hatóság ellenőrzi. A vizsgákon és gyakorlati képzésben természetesen továbbra is kötelező a személyes megjelenés. A távoktatás interaktív elemekben gazdag tananyaga jelentős ráfordítás nélkül élményszerűvé tehető kisfilmekkel, mozgó animációval, amelyek a tantermekben jellemzően nem hozzáférhetők. A hazai felsőoktatásban, felnőttképzésben már bevált, korszerű képzési forma alkalmazása a leginkább érintett korosztály, a fiatalok számára jelenthet vonzó alternatívát. Az új lehetőség azonban nemcsak kényelmi, hanem esélyegyenlőségi szempontból is fontos. Míg a nagyvárosokban a tanulni vágyók jellemzően több, elérhető közelségben lévő autósiskola közül választhatnak, a vidéki kistelepülésekről, falvakból a térségi központba, megyeszékhelyre kell utazni a képzésre. Ennek idő- és költségigénye jelentős többletteher az egyébként sem olcsó jogosítványszerzésben. A törvénymódosítás a járművezetői vizsgabiztosok, szakoktatók és iskolavezetők képzését szakirányú műszaki felsőfokú oktatási intézményekhez rendeli. E szakemberek számára az eddigiekben élethosszig megszerzett jogosultsággal szemben időszakos továbbképzési és vizsgakötelezettséget ír elő.

 

Műszaki vizsgálaton már minősített jármű visszatartása

A módosítás jogalapot teremt a műszaki vizsgálaton már minősített jármű legfeljebb két órás időtartamú visszatartására a vizsgálóállomásokon. A rendelkezés a vizsgálati eredmények valódiságának hatósági helyszíni ellenőrzését teszi lehetővé. Az intézkedéstől a közúti forgalomban résztvevő járművek műszaki állapotának javulása, a visszaélések kiszűrése várható.

Határozathozatal nélküli bírságolás, egységes bírságnyilvántartás

 

A törvénymódosítás lehetővé teszi, hogy egyes kiemelt szabálysértések esetén (a biztonsági öv használatának elmulasztása, ittas vezetés, gyorshajtás és a tilos jelzésen áthaladás) az eljáró hatóság a bírságot a helyszíni ellenőrzés alkalmával határozathozatal nélkül szabja ki. A határozathozatal a szabályszegés helyszíni elismerése vagy tagadása függvényében a későbbiekben következhet. A módosítással a visszatartás jogintézményénél szabályszegés elkövetése esetén megszűnt a különbség a belföldön és a külföldön forgalomba helyezett járművek között. Ha az üzembentartó a jogerősen kiszabott és végrehajtható közigazgatási bírságot a rendelkezésére álló határidőn belül nem fizette be, az eljáró hatóság kezdeményezheti a szabályszegéshez használt gépjármű forgalomból történő ideiglenes kivonását. Létrejön egy európai uniós adatszolgáltatási kötelezettségeknek megfelelő, egységes bírságnyilvántartás, amely a közigazgatási bírság hatékonyabb érvényesítését és végrehajtását biztosítja.

 Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
Kommunikációs Főosztály

Forrás: NFM
.

(Ezt a cikket 423 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .