Széles járművek: nem kell útvonalengedély
A túlméretes – 2,55 méter szélességet meghaladó – mezőgazdasági járművek útvonalengedély nélkül használhatják az országos és helyi közutakat. A rendeletek…
A túlméretes – 2,55 méter szélességet meghaladó – mezőgazdasági járművek útvonalengedély nélkül használhatják az országos és helyi közutakat. A rendeletek…
Rendeletben rögzítette a kormány, hogy a külföldi rendszámú járművek jogellenes belföldi használata esetén a rendszámot az ellenőrzés helyszínen el kell…
Az Országgyűlés 2010. december 20-án fogadta el az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CLXXII. törvényt, mely többek…
Július 1-jétől változik a közúti közlekedési szabályszegések bírságolási rendszere, egyes szabályszegések szigorúbb elbírálás alá esnek, illetve több, úgynevezett előéleti pontot…
A súlyosabb kihágásokért magasabb lesz a pénzbírság, és az eddiginél több büntetőpont jár értük. A pénztárcánk mellett a jogosítványunkat is…
Az Európai Parlament (EP) kedden Strasbourgban megszavazta azoknak az új uniós szabályoknak a bevezetését, amelyeknek köszönhetően a tagállamok a jövőben…
A gépjármű vásárlója kaphasson információt a gépjármű nyilvántartásból arra, hogy a megvenni kívánt járművön van-e forgalmazási korlátozás – a két…
A 26/2010. (XII. 22.) NFM rendelet 5. §-a módosította a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló…
Az önkormányzati adóhatóság kérésére az állami adóhatóság is behajthatja a helyi adóval és gépjárműadóval összefüggő tartozásokat, de csak ha annak…
Érdekes és hasznos dolog tisztában lenni az Európai Unión belüli vezetéskor megengedett véralkoholszinttekkel. Aki az uniós tagállamokban autózik, tapasztalhatja, hogy az…