Korrupció miatt végrehajtandó börtönbüntetést kér 18 autópálya-rendőr ellen az ügyészség
Illusztráció - ORFK légi felvétele: H.Szabó Sándor (1953-2017)
Végrehajtandó börtönbüntetést kér vádiratában tizennyolc autópálya-rendőr ellen a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért, hivatali kötelességét megszegve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette, valamint más bűncselekmények miatt – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség főügyésze pénteken az MTI-vel.

Keresztes Imre közleménye szerint a rendőröket tavaly februárban fogták el. A vádirat szerint 2018 szeptembere előtt a lébényi autópálya-rendőrök megállapodtak abban, hogy az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán ellátott járőrszolgálatuk alatt „a további intézkedések mellőzéséért és a szabálytalanságok elnézéséért” rendszeresen jogtalan jövedelemre tesznek szert.
A külföldi tehergépkocsik és turistabuszok vezetőinek ellenőrzésekor pénzt kértek azok továbbhaladásáért, vagy szabálytalanságok esetén azért, hogy mellőzzék a felelősségre vonást. A járőrök főként ukrán, bolgár és román, láthatóan túlsúlyos járműszerelvényeket állítottak meg és a szabálysértés mértékétől függően húsz és ötven euró közötti összegekért tovább engedték őket.
Az eljárás során az ügyészség a gyanúsítottakkal egyezséget kötött, amelynek értelmében valamennyien vallomást tettek és beismerték bűnösségüket. Az egyezségre a 2018. július 1-je óta hatályban lévő új büntetőeljárási törvény ad lehetőséget. A nyomozó ügyészség az egyezségekre tekintettel arra tett indítványt, hogy a bíróság az előkészítő ülésen az elkövetőket büntetőjogi felelősségük arányában kettő-három év végrehajtandó börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra, valamint pénzbüntetésre és jogtalan gazdagodásuk összegéig vagyonelkobzásra ítélje.
A 18 vádlott bűnösségéről és az egyezségek jóváhagyásáról a Győri Törvényszék Katonai Tanácsa fog dönteni.
Forrás: MTI
Illusztrációs kiemelt kép: H. Szabó Sándor (1953-2017)
(Ezt a cikket 101 alkalommal tekintették meg.)
