Aktuális Érdekvédelem Gazdaság Hírek Kiemelt hírek Szervezetek hírei

ITM: a közúti fuvarozásban is a jogkövető magyar vállalkozások védelme a legfontosabb

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kiemelt célja, hogy a hazai szolgáltató szektorok a folyamatosan változó világgazdasági kihívások között is képesek legyenek sikeresen helytállni a nemzetközi versenyben – mondta el Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a közúti fuvarozói érdekképviseletekkel folytatott évindító egyeztetésen, 2020. február 3-án, Budapesten. A találkozón az MKFE-t Ignácz József Péter elnök és Karmos Gábor főtitkár képviselte.

Az államtitkár Palkovics László innovációs és technológiai miniszter képviseletében, a szakmai szervezetek kezdeményezésére tekintette át a szektorhoz kapcsolódó legfontosabb feladatokat, beavatkozási lehetőségeket.

A felek egyetértettek abban, hogy az ágazat versenyképességének erősítését célzó 2015-ös kormányzati program és a munkacsoporti szinten zajló rendszeres egyeztetések mindenképpen folytatásra érdemesek. A közép-kelet-európai és harmadik országbeli vállalkozások térnyerése miatt azonban újabb intézkedésekre van szükség a szektor teljesítményének szinten tartása, növelése érdekében. Mielőbbi alkalmazkodást követelnek meg a nyugat-európai országok protekcionista szándékait tükröző, de várhatóan a nem tagállami cégeket helyzetbe hozó, részben már bevezetett, részben véglegesítés előtt álló uniós rendelkezések is.

Minden megszólaló jelentős és hasznos fejleményként említette, hogy a jogosulatlan, engedély nélküli fuvarozás hatékonyabb visszaszorítása érdekében 2020 tavaszától pilot jelleggel működésbe lép az új, előzetes elektronikus engedélyregisztrációs rendszer. A nemzetközi forgalomban Magyarország területét érintő közúti fuvarfeladatokkal összefüggő minden engedélyhasználat nyilvántartásának köszönhetően az ellenőrzés célirányossá válhat, a jogsértőkre fókuszálhat.

A tárgyalópartnerek azonos nézeten voltak abban, hogy a Magyarország területén érvényes nemzetközi fuvarozási (CEMT és bilaterális) engedélyek mennyiségét a jövőben is együttműködve kívánják ellenőrzés alatt tartani. A megszólalók egybehangzóan szakmailag indokoltnak tartották a közúti hatósági ellenőrzés hatékonyságának növelését. A minisztérium és a szakmai szervezetek képviselői könnyen közös nevezőre jutottak abban is, hogy a kisebb fuvarozó vállalkozások számára kitörési pontot jelenthet eredményes bevonódásuk a vasúti és vízi áruszállítással összekapcsolódó, intermodális tevékenységekbe – írja az ITM. Karmos Gábor ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy a Mobilitási Csomag miatti esetleges piacvesztésben érintett kapacitások valószínűleg nagyobbak annál, mint amit az intermodális tevékenység képes felszívni.

Ignácz József Péter üdvözölte az előzetes elektronikus regisztrációs rendszer (E-REG) bevezetését, ugyanakkor rámutatott, hogy a rendszer hatékony működéséhez az ITM Közúti Közlekedési Ellenőrzési Főosztály további erősítésére is szükség van, mert a fuvarozók napi tapasztalata szerint még mindig sok a jogosulatlan fuvarozó, elsődleges cél tehát a gazdasági bűnözés felszámolása, a piac kifehérítése.

Az MKFE főtitkára hozzátette: lényegesnek tartja, hogy az érdekképviselet által kijelölt 5 prioritás valóban elsőbbséget élvezzen a megoldandó feladatok között. Karmos Gábor biztatónak nevezte az új típusú papír alapú engedély és az E-REG bevezetését, de rámutatott, hogy a Mobilitási Csomagnak való megfelelés miatt kiemelten fontos az adószabályok mielőbbi felülvizsgálata, amelyre még idén, de legkésőbb a jövő év elején sort kell keríteni, hogy a Mobilitási Csomag 2022-es élesedésekor a magyar vállalkozások ne kerüljenek nehéz helyzetbe. A főtitkár hozzátette: az ágazat is a digitalizáció irányába halad, ezért az e-CMR használatának lehetőségét is rövid időn belül meg kell teremteni. Egyesületünk elnöke és főtitkára ismét nyomatékosították, hogy a TSM-rendszer körüli, a magyar fuvarozókat hátrányosan érintő anomáliák felszámolása nem várhat tovább – ideértve a rendszer további finomítását, és az érdekképviseletek által szorgalmazott 500 kilogrammos össztömeg tolerancia visszaállítását. Emellett felhívták a jelenlévők figyelmét a nagyfelhasználó útdíjkedvezmény ügyére, emlékeztetve rá, hogy e kérdésben korábban már konszenzus alakult ki a tárca és az érdekképviseletek között, az ügy jelenleg a pénzügyminisztérium zöld jelzésére vár. Az érdekképviseletek egységesen fontos feladatnak nevezték az autóbuszos piacfelügyeleti és utasjogi hatóság feladatköreinek bővítését, ellenőrzési feladatainak kiterjesztését a szabálytalanul működő vállalkozások kiszűrése érdekében. Végül a hazai kgfb-rendszer átláthatatlansága és a kirívóan magas díjak miatt is beavatkozást sürgettek. Az MKFE megküldi a tárca részére azt a tanulmányt, amely egyértelműen rámutat a magyar díjképzés problémáira.

Mosóczi László a megbeszélés végén javasolta, hogy a minisztérium és a fuvarozói érdekképviseletek készítsenek elő egy, a hazai cégek versenyhelyzetének erősítését, a jogkövető vállalkozások védelmét célzó közös javaslatcsomagot.

MKFE kommunikáció

Forrás: MKFE

Illusztrációs kiemelt kép: H. Szabó Sándor (1953-2017) felvétele

 

(Ezt a cikket 187 alkalommal tekintették meg.)