Szerződésbontást kért az észak-erdélyi autópálya határ közeli szakaszának építője

Az A3-as autópálya vége a romániai Gyalu térségében 2013. október 4-én. Az észak-erdélyi autópálya építésének folyatatására tett ígéretet a közelmúltban Victor Ponta román miniszterelnök. A 415 kilométer hosszúra tervezett autópályából egyelőre 52 kilométer készült el a Kolozs megyei Gyalu és Torda között, a további kivitelezésre nincsen határidő, miután a román kormány felbontotta az építésre vonatkozó szerződést az amerikai Bechtel vállalattal. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Az észak-erdélyi autópálya Bors-Berettyószéplak szakaszára megkötött kivitelezői szerződés felbontását kérte a román közútkezelő társaságtól (CNAIR) a pályaépítés feladatát 2015-ben elnyerő spanyol-román konzorcium – közölte a CNAIR honlapján pénteken.

A román autópálya-építéseket felügyelő állami társaság közölte: a kiderült, a kivitelező képtelen teljesíteni a feladatot. A pályaszakasz építésénél tapasztalt késés miatt a CNAIR 75 millió lej (5,25 milliárd forint) késedelmi díjat szabott ki az építőre, a konzorcium azonban a szerződésbontási szándékáról értesítette a társaságot.
„Az egyetlen lehetőség a projekt befejezésére a kivitelezői szerződés felbontása és új versenytárgyalás kiírása” – áll a CNAIR közleményében. A magyar-román államhatártól kezdődő 60 kilométeres szakaszon a Bechtel társaság kezdte el a pálya építését. Az amerikai cég a munkálatok mintegy ötven százalékát végezte el, ám a román kormány 2013-ban szerződést bontott vele. A munkálatok befejezésére kiírt versenytárgyalást 2015 áprilisában a spanyol Corsan SA és Corviam Construccion SA, valamint a román Consinit SRL, Road Consulting & Design Solution SRL és a Via Design SRL társaságok konzorciuma nyerte. A román közútkezelő 2015 júniusában adott ki rendeletet a kivitelezési munkálatokra, ám 2016 szeptemberéig el sem kezdődött a munka.
A spanyol-román cégcsoportnak a szerződés szerint 24 hónap alatt kellett volna elvégeznie a tervezési, építési munkákat, és az átadás után 30 hónapra kellett volna garanciát vállalnia a munkálatokra. A konzorcium áfa nélkül 701 millió lejes (49 milliárd forint) ajánlatot tett.
Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter augusztus 26-án Dubrovnikban arról állapodott meg Sorin Buse román közlekedési miniszterrel, hogy az autópálya 2018-ban mind a magyar, mind a román oldalon eléri az államhatárt, és az M4-es pálya összekapcsolódik a romániai A3-assal. Ehhez a román oldalon a Bors-Berettyószéplak szakaszt kell megépíteni.
Forrás: Gazda Árpád – MTI
Illusztrációs kiemelt kép: MTI Fotó – Czeglédi Zsolt
(Ezt a cikket 52 alkalommal tekintették meg.)