Gyorshajtás miatt fél évig nem vezethet autót a cseh rendőrfőkapitány
Fél évig nem vezethet autót, és 10 ezer korona (115 ezer forint) pénzbüntetést kell fizetnie Tomás Tuhy cseh országos rendőrfőkapitánynak, akit júliusban gyorshajtáson kaptak beosztottjai. A büntetést Milan Chovanec belügyminiszter, a rendőrfőkapitány főnöke szabta ki – jelentette szombaton a Novinky.cz cseh hírportál.
Tomás Tuhy megerősítette a büntetést a hírportálnak. „Megerősíthetem, hogy a kihágás, gyorshajtás, ügyének vizsgálatában hozott belügyminiszteri döntést október 25-én átvettem” – mondta a rendőrfőkapitány a hírportálnak. Hozzátette, hogy a döntést elfogadja, és nem fogja megfellebbezni.
A cseh közmédiában közölt információk szerint Tomás Tuhy júliusban az észak-morvaországi Ostravában több mint 50 kilométerrel lépte túl a megengedett sebességet, amely Csehországban lakott területen 50 kilométer óránként.
„A közelmúltban szolgálati kocsit vezettem Ostravában, amikor megállított egy rendőrjárőr és közölte velem, hogy túlléptem a megengedett sebességet. Kész vagyok együttműködni az ügy kivizsgálásánál és vállalni a következményeket mint minden állampolgár” – reagált akkor közleményben Tomás Tuhy, aki ellen eljárás indult.
A hatályos szabályok szerint arra a gépkocsivezetőre, aki lakott területen 40 km/órával, lakott területeken kívül pedig 50 km/órával lépi túl a megengedett sebességet, 10 ezer korona (115 ezer forint) pénzbírság szabható ki, és hat hónaptól kezdve akár egy évre bevonhatják a forgalmi engedélyét. Ugyanakkor az illető öt büntetőpontot is kap. Amennyiben valaki 12 büntetőpontot gyűjt össze, annak automatikusan elveszik a jogosítványát, és újra vizsgát kell tennie a közúti közlekedés szabályaiból.
Tomás Tuhy 2014 áprilisa óta tölti be a cseh országos rendőrfőkapitány tisztét. Előzőleg három évig az észak-morva régió rendőrparancsnoka volt.
Egyébként nem Tomás Tuhy az első cseh rendőrfőkapitány, akit gyorshajtáson kaptak. Tíz éve, 2006-ban, Vladislav Husák rendőrfőkapitánynak támadtak problémái a gyorshajtás miatt. Egy Prága melletti közúti ellenőrzés során megállapították, hogy óránkénti 190 kilométeres sebességgel száguldott, amit Husák nem is tagadott. Mielőtt megbüntették volna, három hónapra önként leadta vezetői jogosítványát, és azonnal 10 ezer koronát utalt át egy karitatív alapítvány számlájára.
Forrás: Kokes János – MTI
(Ezt a cikket 162 alkalommal tekintették meg.)