balesetben_elhunytak_megemlekezes-2016-police-hu

Forrás: Police.hu

A rendőrség és az Országos Balesetmegelőzési Bizottság szervezésében idén 20. alkalommal tartottak megemlékezést a közlekedési balesetek áldozatainak emlékművénél 2016. október 28-án.
Forrás: Police.hu
Forrás: Police.hu

Budapesten, a harmadik kerületi Flórián téren 1996-ban avatták fel azt az összetört személygépkocsit ábrázoló szobrot, amely egyben a közúti közlekedési balesetek halálos áldozatainak állít emléket. Azóta minden évben – a halottak napját megelőzően – koszorúzási ünnepséggel emlékeznek meg a kezdeményezéshez csatlakozó szervezetek az utakon elhunytakról. Az esemény egyben üzenet a járművezetőknek a biztonságos és felelős közlekedésről: minden évben újabb számot vésnek a téren álló oszlopra. Idén a 644-es szám került fel az emlékműre – azok száma, akik útnak indultak, de soha nem értek haza.

Az eseményen beszédet mondott dr. Erb Szilvia, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezetője, majd valamennyi, a kezdeményezéshez csatlakozó szervezet megjelent képviselője koszorút helyezett el az áldozatok emlékművénél. A megemlékezésen képviseltette magát a Nemzeti Erőforrások Minisztériumának Oktatásért felelős Államtitkársága, az Óbuda-Békásmegyeri Önkormányzat Polgármesteri Hivatala, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a Magyar Közút Nonprofit Zrt., az Országos Polgárőr Szövetség, a Magyar Autóklub, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, a Közlekedéstudományi Intézet, a Közlekedéstudományi Egyesület, a GRSP Magyarország Egyesület, a Szakoktatók Országos Érdekképviseleti Egyesülete, valamint a Fővárosi- és Pest Megyei Balesetmegelőzési Bizottság.

A rendőrség egész évben preventív kampányokkal törekszik az emberéletek megóvására. A tevékenység célja a közlekedők védelme, azért, hogy a balesetveszélyes tényezők, időjárási és útviszonyok alapos ismeretében, gondos körültekintéssel minden állampolgár épségben és biztonságban haza érjen.

ORFK Kommunikációs Szolgálat

Forrás: Police.hu

(Ezt a cikket 132 alkalommal tekintették meg.)

Figyelem! Falkavaró tartalom!

Az oldalon felkavaró és megrázó tartalmak jelenhetnek meg! Az erre érzékenyeknek és kiskorúaknak az oldal megtekintése nem ajánlott!