scania-142

Forrás: Scania

4 147 000 km és nincs megállás

Ha elegedet utaztunk egy tehergépkocsival, jármű helyett egyre inkább régi barátnak érezzük majd. Leif Eriksennek is ilyen kapcsolata van Scania 142-esével.

Az 1980-as években gyártott 14 literes Scania V8-as lenyűgöző teljesítményt, összesen 4 147 000 kilométert ért el, nagyrészt Eriksennel a volán mögött. Ez a távolság öt retúr holdutazást tesz ki, ami Eriksen szerint szinte teljesen problémamentesen zajlott le.

„Hosszú évek alatt gyűlt össze, de soha nem volt problémám – mondta. – Ennyi megtett kilométer után természetesen nincs garanciám. De a rendszeres karbantartáson túl nem szorult javításra.”

Eriksen, aki Hadsund városából, a dán Jutland-félszigetről származik, szombatonként lemossa a régi tehergépkocsit, és elvégzi rajta a kisebb javításokat. Mivel ilyen sok időt töltött a járműben, pontosan ismeri a vezetés során fontos mesterfogásokat. „Kényelmesen, 80–85 km/h-val vezetek – mondja. – Ez a megfelelő sebesség, nagyjából 1500 fordulat percenként.”

Sikeres karriert tudhat maga mögött, amelynek során malátát is szállított a dán Carlsberg sörfőzdének, így most már készen áll a pihenésre. „Októberben leszek 70 éves, így ideje nyugdíjba vonulni” – mondja.

Forrás: Scania

 

(Ezt a cikket 250 alkalommal tekintették meg.)