„Nemzetközi Év Haszonjárműve” díjat kapott a Volkswagen Crafter

A zsűri tagjai a hannoveri Nemzetközi Haszonjármű Kiállításon látogatták meg a Volkswagen Haszonjárművek standját
Egy tekintélyes elismerés, amelyet egy fontos látogatás követett a haszonjármű kiállításon: az egyik legrangosabb európai megmérettetés, a „Nemzetközi Év Haszonjárműve” díj nemzetközi zsűrije látogatást tett Hannoverben a Volkswagen Haszonjárművek standján a 12-es csarnokban. Egy nappal korábban a Jarlath Sweeney vezette, 24 európai ország képviselőjéből álló zsűri a Crafter modellt választotta a 2017-es év legjobb kishaszonjárművének.

Az ítészek delegációját Dr. Eckhard Scholz, a Volkswagen Haszonjárművek igazgatótanácsának elnöke fogadta: „Örömmel köszöntjük Önöket standunknál, ahol megtekinthetik újdonságainkat, közülük is főként e-Crafter modellünket, amely a hannoveri kiállításon tartja világpremierjét.” Emellett büszkén emlékezett meg a „Nemzetközi Év Haszonjárműve” díjról is, amellyel a Craftert egy nappal korábban jutalmazták. „Ez a díj kíséri majd a modell sikeres bevezetését is.”
A döntőbizottság elnöke, Jarlath Sweeney így kommentálta az elismerést: „A zsűri úgy érezte, hogy a Crafter maradéktalanul megérdemli az első helyet. A jármű kifejlesztésekor maximálisan figyelembe vették az ügyfelek igényeit, szempontjait. Ez alapvetően megkülönbözteti a többi versenytárstól.”
A zsűri tagjai látogatásuk során megismerkedhettek azzal az ügyfelek számára készült közel 100 különböző autóipari megoldással, amely a Volkswagen Haszonjárművek 7 400 négyzetméteres standján és 1 350 négyzetméteres kültéri kiállítási területén kapott helyet.
Forrás: Volkswagen Haszonjárművek
(Ezt a cikket 98 alkalommal tekintették meg.)