Szerződést bontott a román állammal az észak-erdélyi autópálya egyik kiválasztott építője

folytatodhat-az-eszak-erdelyi-autopalya-epitese

Az A3-as autópálya vége a romániai Gyalu térségében 2013. október 4-én. Az észak-erdélyi autópálya építésének folyatatására tett ígéretet a közelmúltban Victor Ponta román miniszterelnök. A 415 kilométer hosszúra tervezett autópályából egyelőre 52 kilométer készült el a Kolozs megyei Gyalu és Torda között, a további kivitelezésre nincsen határidő, miután a román kormány felbontotta az építésre vonatkozó szerződést az amerikai Bechtel vállalattal. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Szerződést bontott a román állammal az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely és Nyárádtő (Ungheni) közötti szakaszának az építési jogát elnyerő román cégcsoport – közölte kedden a Hotnews.ro hírportál.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Illusztráció – MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A három román cég – a Lemacons, a Vega 93 és az Arcada – alkotta konzorcium azt sérelmezte, hogy a romániai Autópályák és Országutak Országos Társasága (CNADNR) több mint egy évvel a pályaépítési szerződés aláírása után sem rendelte el a munkálatok elkezdését. Ennek a CNADNR honlapján megtalálható ütemterv szerint 2015 második negyedévében kellett volna megtörténnie.

A késés oka az, hogy nem sajátították ki időben a telkeket a pálya nyomvonalán, és az építtető nem szerezte be a szükséges jóváhagyásokat és az építési engedélyt. A román kormány csak idén január végén fogadta el a terület-kisajátításokról szóló rendeletet. A konzorcium 9,2 kilométeres útszakasz megépítésére kötött szerződést 2015. március 11-én, amelyből 4,7 kilométert a bekötőutak tettek volna ki.

Catalin Homor, a CNADNR vezérigazgatója „gyerekesnek” minősítette a kivitelező kifogásait. A kormány ugyanis a közelmúltban fogadta el azokat a jogszabály-módosításokat, amelyek éppen az infrastrukturális nagyberuházások előkészítése felgyorsítását teszik lehetővé. A vezérigazgató közölte, hogy új versenytárgyalást írnak ki a pályaszakasz megépítésére.

A felbontott szerződés értéke áfa nélkül mintegy 180 millió lej (12,6 milliárd forint) volt. A Nagyváradot Brassóval összekötő 415 kilométeres észak-erdélyi autópályából 12 év alatt csak a Kolozsvár mellett elhaladó Gyalu-Aranyosgyéres szakasz épült meg. Jelenleg a 8,7 kilométeres Gyalu-Magyarnádas szakaszon folynak építési munkálatok.

Forrás: MTI

Kiemelt illusztrációs kép: MTI Fotó – Czeglédi Zsolt

 

(Ezt a cikket 74 alkalommal tekintették meg.)