Akár már idén újrakezdhetik a Bors-Berettyószéplak autópályaszakasz építését

A romániai Országos Útügyi és Autópálya-társaság (CNADNR) vezérigazgatója szerint már az idén újrakezdődhet a munka az észak-erdélyi autópálya magyar-román államhatár mellett épülő szakaszán.

Az A3-as autópálya félbehagyott szakasza a romániai Berettyószéplaknál 2012. november 20-án. Tovább késnek az autópálya észak-erdélyi szakaszának építési munkálatai, miután a román kormány 2012-re előirányozott költségvetési tétele elégtelennek bizonyult a tervezési és kivitelezési munkálatokra. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Az A3-as autópálya félbehagyott szakasza a romániai Berettyószéplaknál 2012. november 20-án.  MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Narcis Neaga erről egy nagyváradi sajtótájékoztatón beszélt csütörtökön. Amint az Agerpres hírügynökség idézte, az építőtelepet legkésőbb 2016-ban újra megnyitják az államhatár romániai oldalán fekvő Bors és Berettyószéplak (Suplacul de Barcau) közötti 60 kilométeres szakaszon. Itt az amerikai Bechtel társaság a pályaépítési munkálatok mintegy 50 százalékát végezte el, mielőtt a társasággal a román kormány felbontotta a szerződést.

A román útügyi társaság áprilisban hirdette ki a pályaszakasz befejezésére kiírt pályázat győztesét. Narcis Neaga elmondása szerint a győztes román-spanyol konzorcium azért nem kezdhette el eddig a munkát, mert olyan műszaki tervet mutatott be, amely nem felelt meg teljes mértékben a követelményeknek. Ezért a hatóság a műszaki terv kijavítását kérte.

„Ha a (Bechtelnek kibocsátott) régi építési engedély szerint lehet folytatni az építést, akkor kétségkívül, már az idén el lehet kezdeni a munkát. Ha viszont környezeti hatásai vannak a terv módosulásának, akkor meg kell várni a környezetvédelmi hatóság új engedélyét” – idézte az Agerpres Narcis Neagát. A vezérigazgató hozzátette, októberben kiderül, hogy szükség lesz-e új környezetvédelmi engedélyre.

Az A3-as autópálya félbehagyott szakasza a romániai Dólyánál 2012. november 20-án. Tovább késnek az autópálya észak-erdélyi szakaszának építési munkálatai, miután a román kormány 2012-re előirányozott költségvetési tétele elégtelennek bizonyult a tervezési és kivitelezési munkálatokra.- MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Az A3-as autópálya félbehagyott szakasza a romániai Dólyánál 2012. november 20-án. – MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A Brassó és Bors között tervezett 415 kilométer hosszú észak-erdélyi autópálya megépítésére 2003-ban írt alá megállapodást a román kormány az amerikai Bechtel társasággal, de miután csak 52 kilométer épült meg Gyalu (Gilau) és Aranyosgyéres között, a felek közös megegyezéssel felbontották a szerződést. A román hatóságok újabb versenytárgyalásokat írtak ki több szakaszra.

A Bors és Berettyószéplak közötti szakasz befejezésére kiírt versenytárgyalás győzteseként a spanyol Corsan SA és Corviam Construccion SA, valamint a román Consinit SRL, Road Consulting & Design Solution SRL és a Via Design SRL társaságok konzorciumát hirdette ki a hatóság. Az építőnek 24 hónap alatt kell elvégeznie a tervezési és építési munkákat, és az átadás után 30 hónapra kell garanciát vállalnia. A konzorcium áfa nélkül 701 millió lejes (49 milliárd forint) ajánlatot tett.

Ioan Rus korábbi szállításügyi miniszter közlése szerint a pályaszakasz építését Románia saját forrásokból finanszírozza. Az Európai Unió ugyanis az észak-erdélyi autópályának csak az Aranyosgyéres és Marosvásárhely közötti szakasza megépítéséhez nyújt támogatást.

Forrás: Gazda Árpád – MTI

(Ezt a cikket 169 alkalommal tekintették meg.)