Goodyear Marathon Coach abroncsok alpesi buszozáshoz is

Hosszú élettartam, kiváló teljesítményt, költséghatékonyság minden évszakban

A francia autóbusz-üzemeltető vállalat, a Faur az egyik első olyan ügyfelünk volt, aki a Goodyear Marathon Coach gumiabroncsokat választotta. Az abroncsok sikeres teljesítményértékelését követően a cég most már mind a 80 autóbuszára felszerelte a Goodyear távolsági autóbuszokra kifejlesztett abroncsait, hiszen ezek rendkívül jó teljesítményt biztosítanak egész évben, garantálják a kiváló futásteljesítményt, ezzel pedig az alacsonyabb költségeket.

Goodyear_Faur_Picks_Coach_Tires_Lilian_FaurA Faur már öt generáció óta családi vállalkozás, jelenlegi vezérigazgatója Lilian Faur. Flottájuk 80 autóbuszból áll, ebből 45-öt Toulouse-ban, 35-öt pedig Perpignan-ban üzemeltetnek. Üzleti tevékenységük hatvan százalékát a turizmus, míg 40 százalékát iskolabusz-szolgáltatásuk adja. „A téli szezon nagyon fontos számunkra” – mondja Lilian Faur. „Mintegy 500 utat bonyolítunk le ilyenkor a Pireneusokba, és novembertől áprilisig, vagy akár májusig, minden nap viszünk turistákat az Alpokba is. Nem használunk téli abroncsokat.” Ennek oka egyszerű: logisztikai szempontból ezek az abroncsok nagy igényeket támasztanak a vállalattal szemben, a száraz és téli útviszonyok közötti közlekedés egyenlőtlen aránya miatt pedig nem éri meg a beruházás. Ezért a cég úgy döntött, hogy leteszteli az új Goodyear Marathon Coach gumiabroncsokat, amelyeket kifejezetten négyévszakos autóbusz-abroncsoknak fejlesztettek ki. A Marathon Coach abroncsok tapadás és húzóerő terén elért kitűnő teljesítménye volt az a döntő tényező, amiért a Faur ezt az abroncsot választotta mind a 80 járművére.

A tapadáson és a húzóerőn kívül a futóteljesítmény volt, ami igazán nagy hatást gyakorolt Lilian Faurra a Goodyear gumiabroncsokkal kapcsolatban. „Álláspontunk szerint ezek az abroncsok a legjobbak mind teljesítmény, mind ár tekintetében a prémium abroncskategóriában, versenyképes árelőnnyel és nagyobb kilométer-teljesítménnyel. Az oldalfali kopás egy olyan probléma, ami a modern autóbuszokon használt abroncsok nagy részét érinti, de a Marathon Coach a kopás tekintetében is jó teljesítményt ért el, ezzel pedig magas futásteljesítményt biztosít” – mondta el Lilian Faur.

A Marathon Coach valamennyi kerékre felszerelhető, négyévszakos gumiabroncs. Egyedi aszimmetrikus kialakítása kiváló, egyenletes kopást és futásteljesítményt nyújt, magas komfortfokozattal. Ez a kialakítás, amelyet a Goodyear kifejezetten a Marathon Coach abroncsokra fejlesztett ki, a modern autóbuszokon használt gumiabroncsok egyenetlen kopásának problémáját célozza meg, illetve ez az első kifejezetten autóbusz-abroncsokra kifejlesztett futófelület-mintázat a Goodyeartől.

Goodyear_Faur_Picks_Coach_Tires_CoachesA minden kerékre felszerelhető Goodyear Marathon Coach abroncs mérete 295/80R22.5, terhelési indexe pedig 154, vagyis az abroncs teherbírása 3750 kg. A Goodyear Marathon Coach abroncs elülső tengelyre történő felszerelése megfelel a tömegközlekedési járművek megengedett tömegére vonatkozó EU-s szabályok javasolt változtatásainak, amelyek 2018-tól léphetnek hatályba. Az utasok és poggyászaik megnövekedett átlagos tömegének következtében, illetve az EU hatékonyabb személyszállításra és csökkentett szén-dioxid kibocsátásra irányuló törekvései miatt az Európai Bizottság javasolja a kéttengelyes személyszállító gépjárművek esetében a megengedett súlykorlát 18 tonnáról 19-re történő emelését. . Bár a javaslatok pontos részleteit csak később dolgozzák ki, elfogadásuk esetén lehetővé válik, hogy 7,5 tonna terhelést alkalmazzunk az első tengelyen, 11,5 tonna terheléssel a húzó tengelyen.


A Goodyearről:
A Goodyear a világ egyik legnagyobb gumiabroncsgyártója. A vállalat mintegy 68 000 embert foglalkoztat a világon, a termékeit pedig 22 ország 50 létesítményében állítja elő. Az ohiói Akronban és a luxemburgi Colmar-Bergben található két Innovációs Központjának célja: a legmodernebb termékek és szolgáltatások kifejlesztése, melyek meghatározzák az iparág technológiai és teljesítményi színvonalát.

A Goodyear Dunlop Europe haszongépjárművekre, helyi és távolsági autóbuszokra gyártott gumiabroncs-típuscsaládja több mint 400 különböző terméket tartalmaz több mint 55 méretben. A világ számos vezető haszongépjármű-gyártója, köztük a DAF, az Iveco, a MAN, a Mercedes-Benz, a Renault Trucks, a Scania és a Volvo is Goodyear gumiabroncsokat szerel alapfelszerelésként járműveire. A Goodyear az összes nagy pótkocsigyártónak is szállít gumiabroncsokat. A TruckForce szervizhálózatot, a ServiceLine24h országúti segélyszolgálatot, a FleetOnlineSolutions internetes menedzsment-rendszert, valamint a Goodyear Retread Technologies-t magába foglaló FleetFirst szolgáltatásával a Goodyear kínálja az iparág legátfogóbb, célorientált szolgáltatásait.

A Goodyearrel és termékeivel kapcsolatos további információért keresse fel a www.goodyear.com weboldalt.

Forrás: Weber Shandwick
.

(Ezt a cikket 161 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?