Kiírta a NIF az M15-ös négysávúsítására a tervezési tendert
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. nyílt közbeszerzést írt ki a 2×1 sávos M15-ös autóút 2×2 sávossá alakításának tervezésére – a felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A 15 kilométeres – az M1 autópályát a szlovák határral Pozsony előtt – összekötő autóúton sok a súlyos baleset, az út négysávúvá szélesítése már évek óta napirenden van.
Völner Pál, akkori infrastruktúráért felelős államtitkár tavaly november végén jelezte, hogy idén februárban elindul a bővítés környezetvédelmi engedélyeztetése – ez azóta megtörtént. A projekt kivitelezése legkorábban 2016-ban kezdődhet meg – vélte az államtitkár.
A mostani tender a bővítés építési engedélyezési terveinek az elkészítésére szól és tartalmazza a rajkai határátkelőhelyen az autópálya akadálymentes forgalmának biztosítását is.
A tervezési feladat tartalmazza továbbá a szakaszon található külön szintű csomópontok felülvizsgálatát, szükség szerinti áttervezését és engedélyezési terveinek elkészítését is. A tervező feladata még a meglévő létesítmények állapotfelvétele.
A tervezés becsült ellenértéke nettó 450 millió forint. Az ajánlattételi határidő október 9. A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást kérő ajánlattevő lesz a nyertes. A tervezés uniós támogatása 85, míg a nemzeti rész 15 százalék.
Forrás: MTI (ghg \ hgp)
.
(Ezt a cikket 212 alkalommal tekintették meg.)