A horvát miniszterelnök megerősítette, hogy voltak megbeszélések az oroszokkal az INA-ról
A horvát miniszterelnök megerősítette, hogy folytak megbeszélések az oroszokkal az INA-ról, de azok tartalmáról nem árult el részleteket – írják a hétfői internetes lapok. A miniszterelnök hétfőn Londonban tartott előadást egy befektetési fórumon, és ezt követően nyilatkozott újságíróknak.
Zoran Milanovic miniszterelnök megerősítette, hogy az oroszok érdeklődnek az INA részvényei iránt, ami logikus befektetői magatartás, de véleménye szerint meg kell várni, hogy léteznek-e még más érdeklődők is, és annak a függvényében kell a kormánynak döntenie. A Mol tulajdonában lévő részvényekről a Molnak kell döntenie, míg a kormánynak a saját tulajdonrészével kapcsolatban kell eldöntenie, hogy mit akar és tehet. Az INA többségét már eladták, a magyar vállalat a részvényeket piaci áron vásárolta meg – idézik a lapok a kormányfőt.
Ivan Vrdoljak gazdasági miniszter ugyancsak hétfőn ugyan azt mondta, hogy nem volt hivatalos tárgyalás egyetlen orosz befektetővel sem, de a portálok hangsúlyozzák, hogy a nem hivatalos tárgyalásokat nem cáfolta a miniszter. Ha a Mol az INA részvényeinek az eladásáról döntene, a miniszter bizonyos abban, hogy a befektető tárgyalna a horvát kormánnyal az INA stratégiai céljairól. „Az INA Horvátország stratégiai vállalata, amely az energetikai piac hatvan százalékát birtokolja, ezért szeretnénk, hogy regionálisan erős legyen akár új vagy régi partnerrel” – idézi a Poslovni dnevnik internetes kiadása a miniszter hétfői nyilatkozatát.
A miniszter szerint nem az a fontos, hogy a befektető honnan érkezik, hanem a stratégia célokban való megegyezés a lényeges. Ez pedig feltételezi, hogy az INA vertikálisan integrált horvát vállalat legyen, amely a régió legerősebb energetikai cége lesz – válaszolt a Rosznyeft orosz energiaipari óriással kapcsolatos kérdésre. Bizonyíték van arra, hogy a Rosznyeft olajipari cég konkrét elképzelésekkel rendelkezik az INA-val és a regionális terjeszkedéssel kapcsolatban, amiben szerepel a szlovén Petrol esetleges megvásárlása is – írta vasárnap a Vecernji list.
A Rosznyeft számára készült tanulmányból kiderül: ha megvalósulnának az orosz energetikai óriás tervei, akkor egy vertikálisan szerveződő integrált vállalat jönne létre több mint tízezer alkalmazottal, ezer töltőállomással, erős piaci részesedéssel Délkelet-Európában és a Mediterráneum nyugati részében. A lap birtokába jutott, üzleti titoknak minősített tanulmány szerint az egyesített INA és Petrol domináns befolyást szerezhetne a horvát és a szlovén üzemanyag-kiskereskedelmi piacon, de jelentős piaci részesedéssel rendelkezne Bosznia-Hercegovinában is. Szerbia, Montenegró, Albánia pedig jó fejlődési lehetőséget jelentene az orosz cég számára – írja a tanulmányra hivatkozva a lap.
A nagykereskedelmi üzletág fejlesztésében is látnak üzleti lehetőséget a tanulmány készítői az orosz olajipari vállalat kőolajszármazékai számára, mégpedig az osztrák, az olasz és a magyar piacon. A lap ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy ezek a tervek az INA szempontjából a sziszeki (Sisak) és rijekai olajfinomítók megtartását jelentenék. A lényegében a horvát állam és a Mol Nyrt. tulajdonában lévő INA olajipari vállalat jövőjéről 2013 szeptemberében kezdődtek megbeszélések. A horvát állam birtokolja az INA részvényeinek 44,84 százalékát, míg a Mol tulajdonában van a részvények 49,1 százaléka, valamint a magyar cég rendelkezik az irányítói jogokkal. A Mol többször megerősítette, ha nem tud megállapodni a horvát kormánnyal az INA jövőjéről, a magyar cég kész a részvények eladására is.
Forrás: MTI – Andócsi János (kaj \ gte)
.
(Ezt a cikket 163 alkalommal tekintették meg.)