Havazás – Komoly nehézségeket okoz a szerbiai közlekedésben az időjárás

Súlyos gondokat okoz a hó és a szél Szerbiában, pénteken utakat zártak le a Vajdaságban is.

Az orkánerejű szél és a hóátfúvások miatt a Vajdaság több részén, Dél- és Nyugat-Bánságban, illetve Dél-Bácskában is korlátozták a forgalmat. A tartomány déli részén fekvő Nagybecskereket Belgráddal összekötő úton az éjszaka két teherautó akadt el. A viharos szél által emelt kétméteres hótorlaszok miatt ott leállt a forgalom, így többen az utakon töltötték az éjszakát.

A közlekedési miniszter intézkedéseinek értelmében nem léphetnek be Szerbia területére a 7,5 tonnánál nehezebb tehergépjárművek, illetve bizonyos útszakaszokon a belső kamionforgalom is szünetel.

A Szabadka és Újvidék közötti autópálya ugyan tiszta, hosszabb útszakaszokon azonban 10-30 centiméteres hóbuckákat épít a szél.
Belgrádban a Kossava nevű erős dunai szél elszakította az egyik uszályt a parttól, de senki nem sérült meg. A szerb fővárosban a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) jelentése szerint a nap folyamán a széllökések ereje az óránkénti 83 kilométeres sebességet is eléri, míg a Vajdaság északi részén akár 100 kilométer/órás lökésekre is lehet számítani.

Az RTS tájékoztatása szerint a Belgrádhoz közeli Pozarevácnál 19 embert mentettek ki a gépjárművekből a tűzoltók. A rossz látási viszonyok és a csúszós utak miatt több autó is lecsúszott az útról. A hatóságok összesítése szerint csütörtökön országszerte 98 közlekedési baleset történt, amelyben 37-en sérültek meg.

Az előrejelzések szerint hétfőig hasonló időjárási viszonyokra kell számítani Szerbiában.

Forrás: MTI  –  Markovics Annamária  (kma \ kvb \ bpt)
.

(Ezt a cikket 491 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?