Külföldi rendszám – Dokumentumigazolás és bírság

A külföldi rendszámhasználat utólagos igazolása, és a dokumentum helyszíni hiánya miatti bírságolás nem egyedi jelenség a magyar jogban – mondta Kovács Kázmér ügyvéd, a Magyar Autóklub jogi és érdekvédelmi bizottságának elnöke pénteken az MTI-nek.

nemet-manA Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön közölte, hogy – az Európai Bíróság határozata nyomán – hamarosan lehetővé teszi a külföldi rendszám jogszerű használatának utólagos igazolását, a jelenlegi legalább 200 ezer forintos bírságot pedig 30 ezer forintra csökkenti.

Kovács Kázmér kiemelte, hogy az utólagos igazolás hiánya is gondot jelentett, de ennél talán sérelmesebb volt a magas bírság. Mint az ügyvéd kifejtette: jelenleg is létezik hasonló szabály, például ha valaki otthon hagyja a jogosítványát, vagy a jármű forgalmi engedélyét, hiába mutatja be azt később a hatóságnak, mégis megbírságolják.

A külföldi rendszám jogszerű használatának utólagos igazolása és az igazolás hiányának bírságolása tehát nem egyedi eset, de fontos az, hogy a bírság elfogadható nagyságú legyen.

Azt, hogy a külföldi rendszámmal közlekedő autósnak mit kell igazolnia, a közúti közlekedési törvény mondja ki. Így igazolni kell, illetve lehet azt, hogy a kocsi tulajdonosa külföldi cég, amely a tevékenységét külföldi telephelyen végzi, a járművezető szokásos tartózkodási helye nem Magyarországon van, a járművet – hat hónapon belül – legfeljebb 30 napot használja Magyarországon, és ehhez az üzemben tartó írásban hozzájárult, végül pedig a belföldön használt külföldi rendszámú járművet a vezető a külföldi üzembentartótól rendszeres munkavégzéshez kapta használatba.

A jogszerű használatot magyar fordítással ellátott közokirattal, vagy teljes bizonyító erejű magánokirattal kell igazolni.

Forrás: MTI  (ghg \ gtr \ gte)
.

(Ezt a cikket 523 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?