Uniós pénzen folytatja az észak-erdélyi autópálya építését Románia

Az Európai Unió kohéziós alapjából 2007 és 2013 között megtakarított forrásokból folytatja a román kormány az észak-erdélyi autópálya építését – jelentette ki csütörtökön Kolozsváron Dan Sova infrastrukturális beruházásokért felelős miniszter.

Az A3-as autópálya félbehagyott szakasza a romániai Berettyószéplaknál 2012. november 20-án. Tovább késnek az autópálya észak-erdélyi szakaszának építési munkálatai, miután a román kormány 2012-re előirányozott költségvetési tétele elégtelennek bizonyult a tervezési és kivitelezési munkálatokra. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Az A3-as autópálya félbehagyott szakasza a romániai Berettyószéplaknál 2012. november 20-án.         MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Dan Sova elmondta, a tárca zöld jelzést kapott az Aranyosgyéres-Marosvásárhely szakasz megépítésére. „Meghoztuk a döntést. Elkészült az aktualizált megvalósíthatósági tanulmány, meghirdetjük a versenytárgyalást, és kezdjük az építkezést az 53 kilométeres Aranyosgyéres-Marosugra-Marosvásárhely szakaszon” – jelentette ki a miniszter.

A miniszter elmondta, a 2014 és 2016 közötti időszakra elkülönítették a költségvetési forrásokat a Bors-Berettyószéplak pályaszakasz befejezésére is. Az Ártánd-Bors határátkelőt Berettyószéplakkal összekötő 64 kilométeres pályaszakaszon mintegy felerészben végezte el az építési munkálatokat az amerikai Bechtel társaság. A munkálatok folytatására 256 millió lejt (17 milliárd forintot) irányzott elő a kormány a jövő évi költségvetés tervezetében.

Dan Sova szerint a két említett szakasz mellett az észak-erdélyi és a dél-erdélyi pályát összekötő Torda-Szászsebes pályát is átadják 2016-ban. Utóbbit is a 2007 és 2013 között fel nem használt EU-s forrásokból finanszírozhatja a kormány.

Románia korábban nem számíthatott az Európai Unió forrásaira az észak-erdélyi autópálya építésénél. Az EU ugyanis kifogásolta, hogy a román kormány – nemzetbiztonsági okokra hivatkozva – versenytárgyalás nélkül bízta meg az amerikai Bechtel társaságot a pályaépítéssel.

A bukaresti kabinet májusban szerződést bontott a Bechtellel. A 2004-ben elkezdett, 415 kilométeresre tervezett Nagyvárad-Kolozsvár-Marosvásárhely-Brassó sztrádából csak a Kolozsvár mellett elhaladó 52 kilométeres Gyalu-Aranyosgyéres szakasz épült meg. Az eredetileg 2,2 milliárd eurós költségvetéssel tervezett autópálya megépített szakaszáért 1,4 milliárd eurót fizetett a román állam az amerikai sztrádaépítőnek.

Forrás: MTI
.

(Ezt a cikket 594 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?