Major Benedek második győzelme a Kamion Európa-bajnokságon!
OXXO Racing:
Mostban már pénteken megrendezték a szabadedzéseket, ahol Kiss Norbi végig második volt, nem csoda, hogy bizakodó volt csapatunk, de szombaton mindez megváltozott. Már a reggeli Warm up-on problémái voltak a kormányzással, s bár a csapat kicserélte a szervópumpát, nem múlt el a hiba, és Norbi nem tudott mért kört futni az időmérőn.
Csaptunk nekiállt kicserélni a kormánygépet, hiszen pumpa mellett ez lehetett a másik szerkezet, ami meghibásodhatott. Szinte az utolsó pillanatban lett kész a szerelés, hogy Norbi még fel tudjon állni a rajtrácsra – az utolsó helyre -, de miközben már odafele tartott kiderült, nem lett jó az autó, így visszatért a sátorba, ahol gyorsan kicserélték a délelőtt beszerelt szervópumpát, így pilótánk ugyan csak a bokszutcából, de el tudott rajtolni az első futamon. Hamar utolérte a mezőnyt, és elkezdte az előzéseket, a 20. helyről egészen a kilencedik helyig verekedte előre magát, de ott már leintették a futamot, így mindössze a pontszerzéssel vigasztalódhatott, ráadásul a kormány még mindig nem működött rendesen.
A második futamig ismét hatalmas szerelés következett, de hiába, a harmadik körben megint előjött a hiba, Norbi nem tudta bevenni a kanyarokat, csak nagyon lassan, így fel kellett adnia a futamot.
Major Benedeknek viszont csodálatos szombatja volt Mostban. Az időmérőn eddigi legjobb helyezését érte el, 7. lett, majd az első futamon a mellőle induló Frankie Vojtisek jobban kapta el a rajtot, Beni visszaesett a 8. helyre. Egy darabig próbált támadni, de a futam felénél már inkább a gumival kezdett spórolni, hiszen mióta benne van a Top 10-ben, rá is vonatkozik a gumiszabály, miszerint egy nap maximum 6 új gumit használhat el. Mivel hátulról nem fenyegette veszély, simán hozta be kamionját a 8. helyen, ami a fordított rajt miatt a Pole Pozíciót jelentette a második futamon.
Beni mellől ismét Frankie rajtolt, de most pilótánk fantasztikusan indult, elsőnek fordult be, és onnantól úgy nyúlt el a mezőnytől, hogy nemsokára már teljesen egyedül autózott, szinte csak a célegyenesben látták messze maguk előtt üldözői.
(ez a kép a versenyen készült, Beni az élen, üldőzői még kanyarokkal mögötte…)
Mindaddig nyugodt is lehetett, míg az egyik Renault át nem rágta magát a keményen védekező Frankien, onnantól elkezdett közeledni Benire, de ifjú pilótánk hibátlan vezetéssel addigra olyan előnyt autózott ki magának, hogy a kockás zászló közel 6 másodperces előnnyel intette le, ezzel a mindössze 17 éves magyar pilóta megszerezte második futamgyőzelmét a Kamion Európa-bajnokságon, újabb sorokat írva a Truck Race történelem könyvébe. A szép számú magyar szurkolótábor egy emberként énekelte a Himnuszt, miközben Beni boldogan mosolyogva állt a dobogó legfelső fokán…
Most kettős érzések dolgoznak bennünk, hiszen örülünk Beni sikerének, de legbelül mindenki Norbi kamionjának megjavításán gondolkodik, reméljük, az vasárnapra sikerül rájönni a hibára – mely miatt már több csapat átjött hozzánk agyalni, de nekik sincs új ötletük -, és vasárnap Norbi is a dobogón ünnepelhet majd.
Pilótáink nyilatkozati a szombati napról:
Forrás: OXXO Energy Truck Race Team
.
(Ezt a cikket 292 alkalommal tekintették meg.)