Az AutóKözlekedés májusi számának tartalma

Az AutóKözlekedés több, mint húsz éves múltra visszatekintő, az egyik legjelentősebb flottát maga mögött tudó fuvarozói érdekvédelmi szervezet, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének, az IRU magyarországi tagszervezetének havilapja. A szakmai folyóirat, számos egyedül itt elérhető információt (jog, adóügy, közlekedési korlátozások, szakmai tudósítások, riportok, aktualitások stb.) tartalmaz.

autokozlekedes-2013-majus

Májusi lapszám tartalmából:

  • Artisjus megállapodás 2013-ban is

Autóbuszos személyszállító tagjaink részére jó hír, hogy az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület és három szakmai érdekképviselet (az MKFE mellett a FUVOSZ és a NiT Hungary) között ez évre is megköttetett az a megállapodás, melynek értelmében a három szervezet tagjai részére kedvezményes jogdíjmértéket állapítottak meg.

  • Újabb alvállalkozóival is perben és haragban is áll az Orange Ways

Januári számunkban megjelent, „A Kreber a berlini falba ütközött” című cikkünket az élet írta tovább:az Orange Ways nemzetközi buszjáratokat közlekedtető cég immár a Kreber Kft. után a fuvarfeladatokat elvállaló Luxory SRO-val is összerúgta a port. A szlovák cég ügyvezetője szerint az Orange Ways 98 millió forinttal tartozik nekik. A baji Garancia-Sped Kft. hamarabb eszmélt: kétheti „együttműködését” a narancsosokkal közel ötmillió forintjuk bánja. A siófoki Récsei Busz Kft., a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) szervezésében működő balatoni Erzsébet-táborok között közlekedő buszjáratokat üzemeltető alvállalkozó 12 milliós járandósága kifizetését követeli az Orange Waystől. Számlái esedékességük idején arra hivatkozva utasították vissza kifizetésüket, hogy a NÜSZ még nem küldte meg az ellenértéküket. Ám az állami üdülésszervező nyilatkozata szerint a pénzt időben átutalták, és állásfoglalásukat írásban is megküldték a Récsei Busz Kft.-nek.

  • A fő téma még mindig az ED

Lapzártakor még csak három tagi találkozóra – Tatabánya, Miskolc és Szekszárd – került sor, mire lapunk megjelenik, már lezajlott a kecskeméti, a győri, a debreceni és a budapesti rendezvény is. Azt már most is leszűrhetjük, hogy bár az alapgondok hasonlóak, mindenütt másképp élik meg a vállalkozások a gazdasági nehézségeket, és másképp tekintenek a használatarányos elektronikus útdíj egyre biztosabbnak tűnő bevezetése elé.

  • Uniós támogatással fejlesztik a záhonyi határátkelőt

1900 méter, azaz ha a 18,75 méteres megengedett szerelvényhoszszal számolunk, 100 kamionnyi sor várakozott a záhonyi határátkelőnél, amikor megérkeztem. Péntek volt, és vízszintesen esett a

március végi havas eső, ünnep nem közelgett, nevezhetjük tehát egy teljesen átlagos napnak. Egy ilyen napon 300 kamion és 700- 800 személygépkocsi lépi át itt az ország és a schengeni övezet határát. Autók sehol, a kamionoknak egyharmada viszont sorban állt délelőtt 11-kor. De nem lesz ez mindig így, megkezdődött a fülke felújítás Záhonyban!

Megjelenés: 2013. május 3.-ai héten

Lapunkat az egyesület tagjainak hónapról-hónapról postázzuk, de előfizetésre is van lehetőség, az alábbi linken:

http://www.mkfe.hu/hu/mediamenu/autokozlekedes/elofizetes.html

www.mkfe.hu  A SZOLGÁLTATÓ ÉRDEKVÉDELEM
.

(Ezt a cikket 363 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?