Busexpo szakkiállítást és konferenciát rendeztek Zsámbékon
Európa egyik legkorszerűbb közlekedésbiztonsági központja, a zsámbéki drivingcamp Hungary adott otthont a személyszállító szakma találkozójának március 21.-én.
Az időjárás nem fogadta kegyeibe a kiállítást, ugyanis szinte egész nap esett az eső, amelynek ellenére szép számban érkeztek a személyszállítási szakma képviselői és az érdeklődők. A konferenciával egybekötött kiállítást szervező NiT Hungary (Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete) a drivingcamp munkatársaival karöltve kitűnőre vizsgázott rendezvényszervezésből, hiszen még arról is gondoskodtak, hogy a zuhogó esőben kisbusszal szállítsák a vendégeket a központi épülethez.
A délelőtt folyamán a „Fenntartható és hatékony autóbuszos közszolgáltatás Magyarországon – 2013” szlogennel került megrendezésre a XIX. Országos Személyszállítási Szakmai Konferencia, amelyen a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumon és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-n kívül a Dél-alföldi és a Budapesti Közlekedési Központ, valamint a KTI szakemberei ismertették azokat a változásokat, amelyek hosszú távú hatást gyakorolnak az egész szektorra. Elég csak a Volán vállalatok régiós átalakítására, a járműbeszerzési tilalom feloldására, a fővárosi autóbuszos közszolgáltatás kiszervezésére, a lejáró önkormányzati közszolgáltatási szerződésekre, vagy a városi és elővárosi tömegközlekedés újjászervezésével kapcsolatos tervekre gondolni.

Lenner Áron Márk a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) belgazdaságért felelős helyettes államtitkárától megtudtuk, hogy 2011-ben átfogó felmérés készült a hazai autóbuszpark állapotáról, amely alapján kijelenthető, hogy a hazai járművek átlagéletkora a legmagasabbnak számít Európában. Ezen a helyzeten a 24 volán-társaságból alakuló 7 régiós állami vállalatnak kell javítani, amely nem lesz egyszerű, ugyanis a Magyar Fejlesztési Bank összesen 100 milliárd forintos hitelkeretet biztosít erre a célra.
Somodi László, a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. közlekedésszervezési és fejlesztési vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy még az idén 150 új autóbusz fog forgalomba állni Budapesten, amely nem sok, de így is háromszor akkora mennyiség, mint a 2012-ben újonnan forgalomba helyezett autóbusz állomány.

Az alternatív hajtású (CNG, elektromos) autóbuszok üzembeállításával kapcsolatban megtudtuk, hogy amíg a BKK hosszú távú tesztjei nem igazolják azok gazdaságos üzemeltetését, addig nem is gondolkoznak ilyen járművek nagyobb mennyiségű beszerzésén.

Dr. Dabóczi Kálmán, a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. stratégiai projektigazgatója elmondta, hogy a közlekedési vállalatokkal karöltve egy olyan egységes menetrend adatbázison dolgoznak, amely segítségével akár mobiltelefonon is bárki könnyedén megtervezheti a helyi és helyközi közlekedését.

Már az idei évben a budapesti autóbuszokat GPS-el szerelik fel, amely nem csak a közlekedési vállaltnak ad pontos információt az autóbuszok tartózkodási helyeiről, hanem az új utastájékoztató rendszer számára is. Ennek köszönhetően a buszmegállókban elhelyezett elektronikus információs táblákon percre pontosan tájékozódhatnak sz utasok az autóbuszok érkezéséről. Az új utastájékoztató rendszer kiépítésére 7 milliárd forintot költenek a fővárosban.

Dittel Gábor a NiT ügyvezető főtitkára azzal zárta a konferenciát, hogy reményei szerint a most elhangzott tervekből, illetve a jelenleg is folyamatban lévő projektekből minél több megvalósulásáról számolhatnak be a jelenlévő előadók az egy év múlva megrendezésre kerülő következő Busexpón.

A konferenciát követően a résztvevők egy kötetlen beszélgetésre alkalmas ebéden vehettek részt, majd a délután folyamán a kiállított buszok nagy részét akár ki is próbálhatták a drivingcamp Hungary tesztpályáján.

A kiállításon a háttéripar szereplőin valamint az új autóbuszokon kívül látható volt néhány nagyon szépen karbantartott veterán jármű is.
A rendezvényről további képek az alábbi galériában tekinthetők meg:
[nggallery id=19]
A konferencia teljes prezentációs anyaga letölthető a NiT Hungary oldaláról, a www.busexpo.hu oldal galériájában pedig további fotók láthatók.
Karsai Attila
hungarokamion.hu
.
(Ezt a cikket 2812 alkalommal tekintették meg.)