Világszintű megállapodást kötött a Volvo és a Shell a gázüzemű közlekedés fejlődésének elősegítése érdekében

Megállapodást írt alá a Volvo Trucks és a Shell, amelynek értelmében világszinten együttműködnek a cseppfolyós földgáz (LNG) nehéz-tehergépkocsik üzemanyagaként való bevezetésében. A Volvo új MethaneDiesel (metán-dízel) koncepcióján, ahol az LNG dízelmotorokban is használható, valamint a Shell LNG-vel kapcsolatos szakértelmén, illetve infrastrukturális beruházásain alapulva a két vállalat összehangolja majd tevékenységét és aktívan támogatja az LNG szélesebb körű alkalmazását a fuvarozási ágazatban.

volvo-trucks-methane-diesel„A Shell kulcsfontosságú szereplő ezen a piacon, mi pedig az egyik vezető tehergépkocsi-gyártó vagyunk, amely már energiahatékony gázüzemű teherautót is kínál ügyfelei számára. Közös meggyőződésünk, hogy erősíthetjük és felgyorsíthatjuk az LNG elterjedését a fuvarozási ágazatban, egyrészt saját tevékenységeink, másrészt a többi szereplő ösztönzése által.” – mondta Lennart Pilskog, a Volvo Trucks közönségkapcsolati igazgatója.

Az együttműködési megállapodás megkötése után már a közös munka is megkezdődött, első lépésben Közép-Európa és az Egyesült Államok kiválasztott piacaira összpontosítva.

A megállapodás egyik fél részéről sem kizárólagos, vagyis nem befolyásolja a más partnerekkel folytatott jelenlegi, illetve jövőbeli együttműködést és párbeszédet.

A gáz alkalmazása a hosszú távú fuvarozásban

A földgázt manapság sűrített formában (CNG) alkalmazzák városi buszokban és kishaszonjárművekben. Azonban nagy távolságok megtételéhez a járműveknek nagyobb mennyiségű üzemanyagot kell tudniuk magukkal vinni a tartályaikban. Ez akkor lehetséges, ha a motor alkalmas LNG-vel való üzemelésre, mivel a gáznak cseppfolyós halmazállapotban kisebb a térfogata.

A Volvo FM MethaneDiesel az új metán-dízel technológiát alkalmazza, és elsődleges üzemanyagként cseppfolyós gázt használ. A modellt Svédországban, Norvégiában, Belgiumban, Spanyolországban, Hollandiában és az Egyesült Királyságban már forgalmazzák, míg Olaszországban és Franciaországban jelenleg folyik a piaci bevezetése.

„Jelentős lehetőségeket látunk a gázüzemű tehergépkocsinkban, és a gyártási kapacitásunk, illetve a gáz infrastrukturájának fejlődésével párhuzamosan további piacokon is folytatjuk majd a bevezetését. A cseppfolyós földgáz dízelmotorban való alkalmazása nagyon energiahatékony, így ez az új alternatív üzemanyag a belátható jövőben uralkodó szerepet tölthet be a nehézhaszonjárművek hajtásában.” – foglalta össze Lennart Pilskog.

Az LNG szélesebb körű alkalmazása pedig a megújuló forrásokból előállított cseppfolyós biogáz (LBG) elterjedését is elősegítheti.

volvo-methane-diesel

A földgáz és a biogáz

A földgáz és a biogáz is elsősorban metánból áll. Ezért a földgáz elégetése kevesebb CO2 kibocsátásával jár, mint a gázolajé, továbbá nem kerül kén, nehézfémek, illetve korom a légkörbe. A számítások szerint földgázból nagyobb tartalékok állnak rendelkezésre, mint kőolajból. A biogáz üvegházhatás szempontjából semleges, és hulladékból vagy más szerves forrásokból is előállítható.

A cseppfolyós földgáz (LNG) olyan földgáz, amelyet a kicsapódási hőmérsékletére hűtenek le. Ezt főként hő és elektromos áram termelésében alkalmazzák, így már jelenleg is széles körben rendelkezésre áll. Általában olcsóbb, mint a gázolaj.

A Volvo FM MethaneDiesel jellemzői

  • Gázüzemben a hatótávolsága körülbelül 1000 kilométer.
  • A motor teljesítménye 460 lóerő, legnagyobb nyomatéka 2300 newtonméter.
  • 40-60 tonna össztömegű járműszerelvényekben alkalmazzák.
  • A motor gázolajat használ az LNG meggyújtásához. Az alkalmazás és az útvonal jellegétől függően akár 75 százalék gáz és 25 százalék gázolaj is lehet a két üzemanyag aránya.
  • A nyomás alá helyezett tartályban a gázt -130 és -140 Celsius-fok közötti hőmérsékleten tárolják, hogy cseppfolyós halmazállapotban maradjon.
  • LNG-vel és LBG-vel is üzemelhet.
  • Az Euro 3-as és Euro 5-ös motorok tisztán gázolajjal is üzemelhetnek, ami akkor lehet előnyös, ha nincs lehetőség LNG-t tankolni.

Forrás: Volvo Trucks
.

(Ezt a cikket 297 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?