A 2012-es év összefoglalója: • Az üzemi eredmény 8.300 millió SEK-et ért el • Az értékesítés árbevétele 79.603 millió SEK-et ért el • A Cash flow (Járművek és szolgáltatások) 3.025 millió SEK-et ért el • Az Igazgatótanács 4,75 SEK részvényenkénti osztalékot javasolt

Martin Lundstedt, a Scania elnök-vezérigazgatójának összegzése
„A Scania üzemi eredménye 2012-ben elérte a 8.300 millió SEK-et. A korábbi évekhez képest az alacsonyabb járművolumen és kapacitáskihasználtság, valamint a költségek magasabb szintje csökkentette a bevételeket. 2012 utolsó negyedévében a tehergépjárművek rendelésállománya emelkedett. A növekedés főleg a latin-amerikai, és ezen belül is a brazil piacnak köszönhető, ahol a jelentős támogatások pozitívan befolyásolták a keresletet. Az európai rendelésállomány továbbra is alacsony szinten maradt. Az ügyfelek a bizonytalan gazdasági környezet hatására inkább kivárnak, mielőtt új vontatókba ruháznának be. Mindeközben azonban az elmúlt években megvalósult kisebb mennyiségű értékesítés miatt igény mutatkozik a járművek lecserélésére. Az Euro 6 károsanyag-kibocsátási norma közeledő bevezetése szintén a kereslet növekedését eredményezheti. Oroszországban a rendelésállomány szintje kielégítő volt, ugyanakkor Ázsiában, elsősorban a Közel-Kelet országainak hatására, csökkent a kereslet. A buszok rendelésállománya a harmadik negyedévhez hasonlítva emelkedést mutatott, amelyen belül Európában ugyan csökkenés volt megfigyelhető, viszont Latin-Amerikában növekedett a kereslet. A motorok rendelésállománya szintén növekedést mutatott a harmadik negyedéves alacsony szinthez képest. A szervizbevételek stabil szinten állnak, sőt az Európán kívüli piacokon növekedést realizált a vállalat 2012 folyamán. Dél-Európában a mérsékeltebb gazdasági tevékenység hátrányosan befolyásolta a szolgáltatások iránti keresletet. Az európai és közel-keleti keresletcsökkenés hatására a termelés 15 százalékos csökkentése várható 2013 első negyedévében az előző év utolsó negyedévéhez képest, amely mintegy 700 külső szerződéssel foglalkoztatott munkavállalót érint. A költségszint kereslethez történő hozzáigazítása szintén folyamatban van. Viszont a jövőbe tekintve kedvező növekedési lehetőségek látszanak, így a Scania továbbra is kiemelten foglalkozik fejlesztési beruházásaival, valamint folytatja kereskedelmi és szervizszervezetének bővítését a fejlődő piacokon.”

Háttérinformációk
2012 június 1-én az Igazgatótanács Martin Lundstedt-et nevezte ki a Scania elnök-vezérigazgatói posztjára. Lundstedt úr szeptember 1-én kezdte meg munkáját új pozíciójában.
2012 folyamán a leszállított járművek mennyisége 16 %-kal 67.401 darabra csökkent, szemben az egy évvel korábbi 80.108 darabbal. Az értékesítés árbevétele 9 %-kal csökkent, így 79.603 millió svéd koronát tett ki.
2012 negyedik negyedévében a Scania az európai gyártóegységeiben történő termelési szint csökkentését határozta el, amelyet két lépcsőben tervez megvalósítani. 2013 januárjában ez már 400 külső szerződéssel foglalkoztatott munkavállalót érintett, majd a februárra tervezett további átszervezések még 300 munkavállalóra vonatkoznak. Az európai gyártóegységekre az idei első negyedévre 15 %-os termeléscsökkentést irányzott elő a vállalat a tavalyi utolsó negyedév szintjéhez képest. Ugyanakkor a latin-amerikai gyárak kapacitáskihasználtságát növelni fogják.
Az indiai ügyfelek gyorsabb és testre szabott kiszolgálása érdekében a Scania Bangalore városa mellett létrehozza regionális termékközpontját, amely az ország kereskedelmi központja is lesz egyben. Az egység tevékenységével tehergépkocsi- és buszalvázak, valamint felépítmények összeszerelésére koncentrál, illetve komplett járműveket gyárt majd. A termelést az idei első félévben tervezi megkezdeni a vállalat.
A Scania 2012 első negyedévében leszállította az első, Euro 6 károsanyag-kibocsátási normának megfelelő járművét, amelyet azóta nagyjából 1.100 további jármű követett. A nemzetközi szaksajtóban megjelent összehasonlító tesztek megerősítették a Scania azon elvárást, miszerint az Euro 5 és Euro 6 motorral szerelt járművek üzemanyag-fogyasztása azonos szinten mozog.

Nehéz-tehergépjárművek
A Scania nehéz-tehergépjárművekre vonatkozó rendelésállománya 2012 folyamán 65.885 egységet tett ki, ami 5 %-os csökkenést jelent 2011-hez képest. Mindeközben a leszállított autók száma 15 %-os csökkenést mutatott, és 61.051 darabon állt meg, szemben az előző év 72.120 darabjával. Az értékesítés árbevétele szintén visszaesett, 49.580 millió SEK-et ért el, ami 14 %-os csökkenésnek felel meg.

Autóbuszok
Az autóbuszok rendelésállománya Európában és Ázsiában is csökkent, amelynek hatására a Scania a lengyelországi Slupsk-ban található gyártóegységében 142 alkalmazottjától vált meg tavaly a második negyedév végén. A rendelésállomány 2012-ben végül 21 %-os csökkenéssel 6.060 darab lett, míg a leszállított járművek száma 6.350 darabot ért el.

Szerviz
A Scania szervizbevételei szinten maradtak, a 2011-es évhez hasonlóan tavaly 17.092 millió SEK-et értek el. A szervizszolgáltatások iránti kereslet növekedését, az értékesített munkaórák számának és alkatrészeladások emelkedését valamiképpen ellensúlyozták az árfolyamok negatív hatásai.

Pénzügyi szolgáltatások
2012 végére a Scania pénzügyi portfóliója elérte a 45 milliárd svéd koronát, ami 2,8 milliárdos növekedést jelent az előző időszakhoz képest. A penetrációs ráta 38 %-ot tett ki azokon a piacokon, ahol a Scania jelen van saját finanszírozó cégével. A pénzügyi szolgáltatások üzemi eredménye 606 millió svéd korona lett az év végére.

Alkalmazottak száma
2012 végén 38.597 fő volt az alkalmazottak száma, szemben az egy évvel korábbi 37.496 fővel.

img-tablazat-eves jelentes-2012

A teljes jelentés elolvasható a www.scania.com  weboldalon.

Forrás: Scania
.

(Ezt a cikket 302 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?