Közlekedéssel kapcsolatos rendeleteket módosított a kormány
A járművekkel kapcsolatos hatósági ügyek elektronikusan is intézhetők februártól, illetve a nagyobb járművekre kiadott jogosítványokat külföldön csak a 21. illetve a 24. éves életkor betöltése után lehet használni – egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
A kormány még 2006-ban hozta létre a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát. Február 1-től ennek kizárólagos feladata lesz az, hogy az elektronikus úton indított közlekedési igazgatási ügyekben első fokon eljárjon. A rendelet egyúttal kimondja, hogy a jármű eladását a volt tulajdonos elektronikusan is bejelentheti. A bejelentési idő továbbra is az eladástól számított 8 nap. Elektronikusan is igényelhető a nemzetközi vezetői engedély, amelyet a hivatal 15 napon belül kézbesít.
Ezek mellett számos egyéb esetben intézhetők a járművel kapcsolatos hatósági ügyek elektronikusan. Így például a forgalomból való ideiglenes kivonás, majd visszahelyezés, a törzskönyv, illetve az elveszett rendszám vagy forgalmi engedély pótlása is.
Az elektronikusan igényelt utángyártott rendszámtábla 15 napon belül – az ügyfél választása szerint – postára kerül, vagy az általa megjelölt közlekedési igazgatási hatóságnál átvehető. A hátsó rendszámtábla azonban postai úton nem kézbesíthető, azt csak az ügyfél által megjelölt közlekedési igazgatási hatóságnál lehet átvenni. Feltehetően ennek az az oka, hogy a hátsó rendszámra kerülő érvényesítő címke pótlása is kérhető elektronikusan, és a kettő együtt vehető át a hatóságnál.
A B-kategóriás (úrvezető) jogosítvánnyal rendelkező személy továbbra is csak a 18. életévének betöltése után vezethet járművet külföldön. A rendelet kiegészült azzal, hogy a 2013. január 18-át követően kiadott C-kategóris (teherautóra szóló) vezetői engedély a 21. életév, míg a D-kategóriás (buszra szóló) csak a 24. életév betöltése után használható külföldön.
Forrás: MTI (ghg \ egr \ gry)
.
(Ezt a cikket 439 alkalommal tekintették meg.)