Lendületben a legnehezebb mauritániai szakaszon
Megtartotta lendületét Mauritánia dűnéin a Qualisport kamionos tereprali-együttes
Megtartotta lendületét Mauritánia dűnéin a Qualisport kamionos tereprali-együttes: a 2013-as Africa Eco Race nyolcadik szelektív szakaszán Akjout és Tenadi között repesztett a mezőny, a 441 kilométeres távon a magyar Scaniának ismét sikerült gondok nélkül végigmennie.
Kovács Miklós pilótát, Czeglédi Péter navigátort és Tóth Tamás vezető szerelőt az előző napon egy defekt fosztotta meg attól, hogy Atar környékén, a klasszikus dakaros szakaszon a kamionosok legjobbjaként végezzenek. A terep ezúttal is hasonló volt, hatalmas dűnék és komoly navigációs kihívások vártak a versenyzőkre, s a magyarok ismét tartották a lépést a monstrumok kategóriájának élmezőnyével, a gyári Kamazzal, Tatrával és MAN-nel.
A szakaszt – amely a végelszámolásba beszámító menetek között az utolsó előtti volt az idei Africa Eco Race-en – 6 óra 6 perc 27 másodperces idővel a 4. pozícióban zárták Anton Shibalov, Tomás Tomecek és Elisabete Jacinto mögött. Míg Shibalov a Kamazzal a végére meglépett a többiektől, addig a magyarok Tomecektől 6, Jacintótól pedig mindössze 4 percet kaptak. A kamionos kategóriában így Jacintótól 59 perccel elmaradva a 4. helyen állnak, míg az autós-kamionos összesítésben előreléptek a 8. pozícióba.
„Tegnap kemény napunk volt, de nagyon élveztük és ugyanez igaz a mai napra is. Problémák nélkül teljesítettük a távot, nagy csatát vívtunk a Kamazzal, a Tatrával és az MAN-nel, ami ismét roppant izgalmasnak bizonyult. Nagy öröm számunkra, hogy míg Marokkóban szenvedtünk a beállításokkal, addig itt, a dűnéken sokkal jobbak vagyunk és tudjuk, hogy az itt szerzett tapasztalatok nagyon hasznosak lesznek a későbbiekben. Már nagyon közel vagyunk a végéhez, ezért felesleges kockázatot semmiképp nem akarunk vállalni, de a holnapi utolsó mért gyorson azért még beleadunk mindent” – nyilatkozta a pilóta, Kovács Miklós.
Az autósoknál meglepetésre a Volkswagen Tarekek dominanciáját hozta a hétfői nap, az ötödik Africa Eco Race-győzelmére hajtó Jean-Louis Schlessert Abdelhamid Abouyoussef és Yves Fromont is maga mögé utasította. Schlessernek ezzel együtt sem kell túlságosan aggódnia: az autós kategória összetettjének 2. helyén álló Oscar-pilótát, az orosz Anton Grigorovot 5 óra 45 perccel előzi meg, míg a 3. helyen álló Fromontéknak van esélyük az ezüstérmes pozícióra, ugyanis lemaradásuk mindössze 2 perc 12 másodperc Grigorovhoz képest.
A motorosoknál folytatódott Martin Fontyn és Guillaume Martens kiélezett különmeccse: a két KTM-es közül ezúttal Fontyn bizonyult jobbnak, aki 43 perc 49 másodpercet vert Martensre és a belga ezzel 1 óra 1 perc 54 másodpercre növelte az előnyét holland riválisával szemben.
Kedden változatos programja lesz a mezőnynek: előbb futnak egy 196 kilométer hosszú szelektívet, majd átlépik a mauritániai-szenegáli határt. Az éjszakát Kobában töltik, majd szerdán már Dakar lesz a célpont: aznap a szelektív hossza 24 kilométer lesz, de az Africa Eco Race hagyományainak megfelelően az már nem számít bele a végelszámolásba, inkább bemutató jellegű száguldás lesz a legendás Rózsaszín-tó partjáig.
Forrás: Qualisport
.
Illusztrációs kiemelt kép: Karsai Attila – hungarokamion.hu
(Ezt a cikket 279 alkalommal tekintették meg.)