Megújult gépparkkal, új fejlesztésekkel és szolgáltatásokkal, valamint megnövelt létszámmal vág neki a télnek a Magyar Közút
Az elmúlt évek legnagyobb fejlesztéseit és beruházásait hajtotta végre eszközparkjában és szolgáltatásaiban a Magyar Közút Nonprofit Zrt. annak érdekében, hogy a lehető legjobb színvonalon láthassa el téli útüzemeltetési tevékenységeit. Az elkövetkező hónapok feladatai várhatóan 6-8 milliárd forintos költséggel járnak majd.

Hivatalosan november 10-e óta téli üzemmódban dolgoznak a Magyar Közút szakemberei. A cég elsődleges feladata ebben az időszakban a hóeltakarítás és a síkosságmentesítés, valamint megfelelő időjárási körülmények között a téli kátyúzás. Azért, hogy a társaság ezen feladatait hatékonyan el tudja látni, a következő hónapokra csaknem 550 fővel növelte munkavállalóinak számát, így – velük együtt – közel 3500-an dolgoznak közvetlenül a téli útüzemeltetési feladatok ellátásán, koordinációján.
A Magyar Közút a 2012-2013-as téli szezonra jelentős fejlesztéseket hajtott végre eszközparkján. Eszközhordozó nehéz tehergépjárműveinek – amelyek többsége 500 ezer kilométert futott már – 34 százalékát lecserélte, mindez 190 darab új teherautó beszerzését jelentette. Ezen felül további 80 darab univerzális eszközhordozó gépet is hadba állít a cég a következő hónapokra. A fentebbiekhez hasonló arányú fejlesztéseket tervez ezen a területen is a társaság a jövő évben. Jelenleg sószóró adapterből 520 darab van a cég tulajdonában, ebből 97 darab, az állomány 19 százaléka alig egy éves. Hóekéből 580 darab, hómaró adapterből 156 darab, önjáró hómaró gépből 54 darab, rakodógépből 165 darab áll a Közút rendelkezésére a téli elhárítási munkák elvégzéséhez. A korábbi beruházások eredményeként pedig szinte a teljes útellenőri autópark is lecserélődött az elmúlt egy évben. A hatékony munkavégzés érdekében az idei évben fontos technológiai újításként alkalmazva a társaság mintegy 1200 gépjárművébe flotta menedzsment rendszert építettek be. Ezzel a járművek koordinációja hatékonyabb lett, pontosan követhetővé vált a bejárt útvonaluk, amely a költségek folyamatos csökkentését jelenti.
A gépek felkészítésén túl a Magyar Közút a síkosság megszüntetésére használt anyagokat is beszerezte. A társaság kezdőkészleten 53 000 tonna útszóró sóval, 340 tonna kálcium-klorid granulátummal és 620 000 liter kálcium-klorid oldattal rendelkezik. Szükség esetén további 90 000 tonna útszóró sót, 302 tonna kalcium-klorid granulátumot és 1 523 000 liter kálcium-klorid oldatot is le tud hívni a keretszerződéseinek köszönhetően. A cég emellett nagy hangsúlyt fektet a hófúvások elleni védekezésre is, ezért az érintett útszakaszok mellé védőeszközöket, hófogórácsokat és hálókat helyeztek ki a társaság szakemberei.
A Magyar Közút 78 üzemmérnökségének munkatársai folyamatosan figyelik az időjárás-előrejelzéseket. Amennyiben szükségessé válik, megkezdik a síkosság elleni preventív jellegű sózást és a hóeltakarítási munkákat is. A hóeltakarítást viszont csak akkor tudják megkezdeni, ha a lehullott hó vastagsága meghaladja az 5 centimétert, Az alatt csak sózásra van lehetőség, megelőzve a forgalom által letaposott hó burkolatra fagyását. Mivel közel 30 ezer kilométernyi útról van szó, a munkálatokat előzetes ütemterveknek megfelelően végzik el, ez azt jelenti, hogy először az országos közúthálózat ütőerének számító főutakon, majd a felüljárókon és hidakon kezdik meg a beavatkozást, ezt követik a mellékutak.
A közlekedők az útviszonyokról, a forgalmi helyzetről, a téli időszakban járhatatlanná vált utakról, elzárt településekről a cég megyei diszpécserszolgálatai mellett a társaság útinformációs osztályánál is érdeklődhetnek. Az immáron 38 éves Útinform osztály az idei évben – EU-s forrás igénybevételével – jelentős fejlesztéseket hajt végre. A beruházás eredményeként az új szolgáltatások 2013 januárjától folyamatosan kerülnek bevezetésre. A jelenlegi szolgáltatások, mint az automata menürendszerű telefon, valamint a weboldal, teljesen megújul. A beruházás részeként már kialakításra került többek között a TV adás készítésére alkalmas stúdióhelyiség
Új induló szolgáltatás a mobiltelefonra optimalizált weboldal, valamint az Útinform Android és iOS telefonos operációs rendszerekre írt alkalmazása is. Ezen kívül a Traffic Message Channel (TMC) szolgáltatás bevezetését is tervezik, ami az autós rádiókészülékekre lehetővé teszi a digitálisan kódolt közlekedési információk átvitelét, a futó rádió programmal párhuzamosan.
Forrás: Magyar Közút Nonprofit Zrt.
.
(Ezt a cikket 237 alkalommal tekintették meg.)