A Michelin és az európai abroncscímkézési program

A 1222/2009/EK számú európai rendelet előírja, hogy 2012. november 1-jétől a gumiabroncsgyártóknak tájékoztatniuk kell a vásárlókat a termékeik teljesítményének három összetevőjéről. A rendeletnek három célkitűzése van:

  • javítani a közúti fuvarozás biztonságát
  • javítani a közúti fuvarozás költséghatékonyságát
  • csökkenteni a közúti fuvarozás környezeti hatását

A Michelin két okból is támogatja az új címkézési rendszert: egyrészt objektív tájékoztatást nyújt a fogyasztóknak az abroncsok teljesítményéről, amelyről a közvélemény általában keveset tud, másrészt az információk nyilvánosságra hozatalával elősegíti a gumiabroncsok teljesítményének fejlődését.

A matricás osztályozáson túlmenően, a Michelin továbbra is elkötelezett aziránt, hogy a legjobb teljesítmény-egyensúlyt biztosítsa minden abroncscsaládjánál.

A nehéz haszongépjármű abroncsok (C3-as kategória) esetén az osztályozás kritériumai a következők:

  • Energiahatékonyság, amit az üzemanyag-fogyasztást befolyásoló gördülési ellenállás alapján határoznak meg. Az abroncsokat A-tól (a legkisebb gördülési ellenállás) F-ig (a legnagyobb) terjedő skálán osztályozzák.
  • Nedves tapadás, A-tól (a legnagyobb tapadás) F-ig (legkisebb) terjedő skálán.
  • Külső zajszint, decibelben meghatározva. Egy referencia értéktől való eltérés mértékét egy, két, vagy három hanghullám szimbolizálja.

A címkézési rendszer nem terjed ki az újrafutózott és a szegecselt gumiabroncsokra.1
A besorolás kézzelfogható információkat biztosít majd a felhasználóknak gumiabroncsaik teljesítményéről.

Az európai címkézési program hozzájárul a közúti közlekedésbiztonság javításához

A nedves tapadást egy fékezési teszt – 60-ról 20 km/h sebességre – segítségével mérik, az európai rendelet által meghatározott körülmények között.2 A mért féktávolságot vetik össze egy referenciaabroncs adatával, és ez alapján osztályozzák az abroncsokat egy A-tól F-ig terjedő skálán.

A Michelin számításai szerint két osztály, például B és C közötti különbség 4,5 méter távolságot jelent, ami megfelel egy kompakt szedán hosszának. A legszigorúbb nedves tapadási kritériumoknak megfelelő abroncsok tehát jelentősen javítják a közúti közlekedés általános biztonságát, és így a tehergépkocsik és a könnyebb járművek felelősebben tudnak együtt részt venni a közlekedésben.

Az európai címkézési program energia-megtakarítást eredményez, és csökkenti a közúti közlekedésből származó szén-dioxid-kibocsátást

Az energiahatékonyság meghatározásához az abroncs gördülési ellenállását mérik meg egy kalibrált tesztgépen. A minősítés 4 kg per tonnától (A) 8 kg per tonnáig (F) terjed. A fogyasztásbeli különbség egy kizárólag A besorolású abroncsokkal és egy B besorolású abroncsokkal szerelt nyergesvontató között 100 kilométeren körülbelül három liter. Azon kívül, hogy a környezetre gyakorolt hatásuk kedvezőbb, a legkedvezőbb energiahatékonysággal rendelkező gumiabroncsok lehetővé teszik, hogy a teherautók és a flották üzemeltetői számottevően csökkentsék az üzemanyagköltségeiket, javítva ezzel a szárazföldi fuvarozás költséghatékonyságát.

Az európai címkézési program javítja a közegészségügy helyzetét

Az új európai szabályozás a külső gördülési zajszintet is osztályozza. A mért értéket decibelben tüntetik fel a címkén, egy, két vagy három fekete hullám szimbólummal együtt, melyek azt jelzik, hogy az abroncs mennyi zajt kelt a rendeletben meghatározott maximális
értékkel összehasonlítva.

A három hullám szimbólum azt jelenti, hogy az abroncs eléri a rendeletben meghatározott maximális határértéket. A két hullám szimbólum azt jelzi, hogy az abroncs zajszintje három decibellel a jelenlegi határérték alatt van, vagyis kétszer olyan halk. Egy hullámmal jelölik a legcsendesebb abroncsokat, melyek gördülési zajszintje hat decibellel alacsonyabb a rendelet szerinti határértéknél, ami azt jelenti, hogy ezek az abroncsok négyszer csendesebbek a határértéknél.

Városi és elővárosi területeken a közlekedéssel kapcsolatos zajterhelés komoly közegészségügyi problémát jelent, és az abroncsgyártók feladata az, hogy előmozdítsák a csendesebb, a társadalommal szemben felelősebb mobilitást.

A Michelin vállalása túlmutat a címkézésen

A rendelet szerint a címke az új abroncsok teljesítményének három területéről nyújt tájékoztatást. A Michelin elkötelezettsége nem csak arra terjed ki, hogy gumiabroncsai a felhasználási területüktől függetlenül kimagasló teljesítményt nyújtsanak, hanem arra is, hogy ezek a teljesítményszintek akár több tízezer kilométeres használat után is megmaradjanak.

Technológiai képességeinek és szakértelmének köszönhetően a Michelin képes megvalósítani ezeket a célokat, amihez az abroncsteljesítmény elvileg összeegyeztethetetlen összetevőit kellett egymással összehangolni. A „Total Performance” elvvel összhangban a Michelin olyan gumiabroncsokat gyárt, melyek tulajdonságait olykor egymással ellentétesnek tartják. Egy Michelin gumi biztos tapadást és alacsony gördülési ellenállást kínál, a biztonság pedig nem megy az optimális futásteljesítmény rovására.

Ezeket az eredményeket a gumikeverékek, a karkaszfelépítés és a futómintázat alapos ismerete teszi lehetővé a Michelin számára.

A címkézés kritériumain kívül egy gumiabroncs teljesítményét számos más tényező is befolyásolja, mint például a tapadás különböző helyzetekben (egyenes útszakaszon vagy kanyarban és különböző fajtájú burkolatokon), valamint a hosszú élettartam, a különböző behatásokkal, vágással, horzsolással szembeni ellenállás, a kényelem, a pontos irányíthatóság, a súly, a vonóerő és a terhelhetőség.

Végső soron egy abroncs teljesítményét az határozza meg, hogy mennyire képes megfelelni a felhasználók igényeinek és a szakma követelményeinek. A felhasználók és flottakezelők a hosszú távú használhatóságot és lelki nyugalmat, valamint a beszerzési és fenntartási költségek csökkentését várják el az abroncsoktól. Ezt azok a többletkilométerek biztosítják, melyek annak köszönhetők, hogy a Michelin abroncsokat kifejezetten úgy tervezték, hogy újrafutózhatók és újravághatók legyenek.

A Michelin és kereskedő partnerei minden szükséges információt biztosítanak a felhasználóknak3, hogy jól tudjanak dönteni.

Michelin

.

1 A rendszer szintén nem terjed ki a terepjáró gumikra, a csak versenyzésre jóváhagyott gumikra, az ideiglenesen használható pótkerekekre, a 80 km/h-nál alacsonyabb sebesség indexszel rendelkező abroncsokra és a 10 collnál kisebb vagy a 25 collnál nagyobb pántátmérővel rendelkező gumiabroncsokra.

2 A méréseket olyan pályán végzik, melyen locsolással 0,5 és 2 milliméter közötti vastagságú vízréteget hoztak létre. A levegő és talaj hőmérséklete nyári gumik esetén 5 és 35°C között, téli gumik esetén pedig 2 és 20°C között kell, hogy legyen. A felület egyenetlensége, a súrlódási együttható és a pálya egyéb jellemzői a törvényhozó által meghatározott határok között változhatnak.

3 A következő rész mutatja be a MICHELIN teherabroncs kínálatának új szegmenseit és termékneveit.
.

(Ezt a cikket 371 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?