Románia – A tenderfüzetben maradt a kenőpénz
„Tévedésből” a csúszópénz is szerepel egy romániai tenderfüzetben, amely egy autópálya-szakasz megvalósíthatósági tanulmányának aktualizálására vonatkozik – írta pénteken a Gandul.info román hírportál.
A portál emlékeztet arra, hogy a Comarnic és Brassó közötti 58 kilométer hosszú autópálya-szakaszt a román kormány az állam és a magánszféra együttműködése révén, úgynevezett PPP-konstrukcióban tervezi megépíteni. Kétszer már nekifutottak, először 2004-ben majd 2010-ben, de egyszer sem jártak sikerrel. Romániában nincs hagyománya a PPP-beruházásoknak, a Bukarest és Brassó közötti autópálya lenne az első komoly beruházás, amely így épülne meg.
Az állam két szakaszra osztotta az autópályát, az egyik a Comarnic és Brassó közötti rész, amelynek megvalósíthatósági tanulmányát aktualizálni kell a korábbi sikertelen tenderek miatt. A román autóutakat és autópályákat kezelő vállalat ezért most újabb tendert írt ki tanácsadó cégeknek, de a kiírásban olyan szokatlan feltételek is szerepelnek, amelyek miatt több pályázó is ódzkodik jelentkezni.
A portál szerint a megszabott feltételek között szerepel egy 25-30 ezer euró értékű autónak a megvásárlása, amelyet az állami vállalat egyik részlege használna a projekt lebonyolításának az ideje alatt. A gépkocsi karbantartási és üzemanyagköltségeit is a pályázónak kell állnia. Emellett a nyertes pályázónak belföldi vagy külföldi továbbképzéseket is fizetnie kell az országos útügyi vállalat alkalmazottai számára 30-40 ezer euró értékben.
„Tévedés volt” – így reagált a portálnak Mircea Pop vezérigazgatója arra a kérdésre, hogy a nyertes pályázóknak miért kell gépkocsit vásárolnia és szakmai képzést biztosítania az állami vállalat számára. Pop azt ígérte, hogy gyorsan kijavítják a tévedést, és törlik a füzetből a szóban forgó feltételeket.
Forrás: MTI (kbu \ hbl \ kto \ ksy)
.
(Ezt a cikket 325 alkalommal tekintették meg.)