Ergonomikusabb munkahely, nagyobb kényelem és 300 literrel több tárolóhely. Íme néhány az új Volvo FH sorozat fülkéjének új jellemzői közül. A cél egy olyan fülke megalkotása volt, amely megfelel a járművezetők igényeinek, a hatékony munkavégzéshez és a hatékony pihenéshez egyaránt.

Az új Volvo FH széria -Fülke belső

Az A-oszlop függőlegesebb kialakításával a Volvo FH fülkéje a korábbinál tágasabbá vált.

„Ez szögletesebb külső vonalakat biztosít a fülkének, de a fülke tetejének ívelt vonalai kiegyensúlyozzák ezt a változást. Ennek eredményeként a Volvo FH fülkéje megtartja jellegzetes megjelenését” – mondja Rikard Orell, a Volvo Trucks tervezési igazgatója.

A Volvo FH még álló helyzetben is úgy néz ki, mintha mozogna. Ezt a hatást a fülke lemezeinek vonalai és formái keltik. Például a kerékjáratok felső sarka, amely előre és lefelé irányul. A fényszórótakarók jellegzetes metszése szintén ezt a hatást erősíti.

Nagyobb fülkéje ellenére az új Volvo FH ugyanolyan kiváló aerodinamikai jellemzőkkel rendelkezik, mint elődje, nem utolsó sorban a fülke nagyobb sugárban lekerekített sarkainak köszönhetően.

Az egyik olyan dolog, ami egyértelműen megkülönbözteti az új Volvo FH sorozatot, az új visszapillantó tükrök.

„A kilátás javítása érdekében elhagytuk a tükörházakat. Immár csak a keskeny tükörtartó karok láthatók, a rajtuk lévő állítható tükrökkel” – mondja Rikard Orell.

Munka és kikapcsolódás

A fülke belsejében is sok minden változott.

„Mindent továbbfejlesztettünk a fülke belsejében. A járművezetők manapság átlagosan heti öt napot a fülkében töltenek. Ennek így optimális munkahelynek kell lennie, ugyanakkor kellemes pihenést és kikapcsolódást is kell biztosítania valamennyi járművezető számára, testfelépítéstől függetlenül – magas vagy alacsony, vékony vagy vastag” – mondja Ulf Andreasson, a Volvo Trucks fülkefejlesztési termékigazgatója.

A vezetőülést jobb deréktámasztást és oldaltartást biztosít, és további négy centiméterrel hátrébb csúsztatható. Az új kormánykerék-állítási rendszer jóvoltából a kormánykerék a korábbi változathoz képest további 20 fokos szögben dönthető. Ez tovább könnyíti a járművezető számára az ergonomikus és kényelmes vezetési pozíció megtalálását.

Egy kipihent járművezetőnek kényelmes ágyra is szüksége van. A Volvo ezért 815 mm-re szélesítette az ágyat, és új matracokat mutatott be.

A fontos műszerek középen

Az új teherautóban számos funkció a kormánykerék gombjaival vezérelhető – beleértve a telefont és a navigációt is. A műszerfalon fontossági sorrendben helyezték el a gombokat, de ezeket a járművezető vagy a fuvarozó könnyedén áthelyezheti.

„Új műszeregységünk magasra emeli az iparági mércét. Valamennyi fontos műszert középre csoportosítja, míg a kevésbé létfontosságú műszerek a bal és a jobb oldalra kerültek. Ennek eredményeként általában nem kell levennie a szemét az útról a legfontosabb műszerek leolvasásához” – magyarázza Rikard Orell.

Nagy ablakok és letisztult felületek

Az ablakok nagyobbak, mint az előző Volvo FH esetében, 8 százalékkal növelve az üvegfelületet, és úgy alakították ki őket, hogy javítsák a kilátást a jármű közvetlen környezetére. A műszerfal sima, és egészen a fülke egyik oldalától a másikig egy darabból áll. További kilátást javító részlet a visszapillantó tükrök kialakítása.

„Az új tükrök 25 százalékkal javítják a közvetlen kilátást, ami annak köszönhető, hogy mindenre kiterjedt a figyelmünk, ami előre és oldalra nézve csökkentheti a látóteret” – mondja Rikard Orell.
Egy plusz köbméternyi tér

Az új Volvo FH sorozat fülkéje közel egy köbméterrel nőtt. Ez tágasabb és levegősebb belteret eredményez, ugyanakkor a tárolási kapacitás is nőtt 300 literrel.

„Egy jó teherautó-fülkét nemcsak munkára, hanem pihenésre és alvásra is optimalizálnak. Egy üzleti szállodaként tekintünk a fülkére. A fülkében biztosítani kell a hatékony munkavégzés lehetőségét, ugyanakkor a kellemes éjszakai alvásét is, így frissen és éberen vághat bele az új munkanapba. A letisztult dizájn és a világos színek fokozzák a térérzetet, és segítenek ebből a szempontból” – mondja Rikard Orell.

Integrált állóhelyzeti hűtés

Integrált állóhelyzeti hűtés biztosít a járművezető számára kellemes hőmérsékletet a fülkében egész nap.

„A hűtőberendezés éjszaka nem fogyaszt üzemanyagot. Jobb légáramlást biztosít a fülkében és rendkívül csendesen működik. Sőt, mi több, intelligens is: kiszámolja, hogy mennyi ideig használható az akkumulátorok lemerítése nélkül. Ezáltal biztosan garantálhatjuk, hogy a teherautó el fog indulni reggel” – magyarázza Ulf Andreasson.

Mivel az opcióként rendelhető hűtőberendezés a fülke integrált része, nem befolyásolja a teherautó aerodinamikai jellemzőit és nem vesz el helyet a fülke belsejéből.

Elcsábítja a legjobb járművezetőket

A teherautók fülkéje befolyásolja a járművezetők jólétét, és ezáltal a fuvarozók nyereségességét is. De további funkciókat is betölt.

„A járművezetők körében népszerű teherautókkal dolgozó fuvarozók könnyebben csábíthatják el a legjobb járművezetőket. Azt pedig tudjuk, hogy a jó járművezető az egyik legfontosabb tényező a fuvarozók nyereségességéhez” – mondja Ulf Andreasson.

Az új Volvo FH sorozat 2013 tavaszán mutatkozik be az európai piacon.

Forrás: Volvo Trucks
.

(Ezt a cikket 1766 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?