Heti üzemanyagárak: újra emelkedhetnek az árak

Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin esetében 2-3 forint, míg a gázolaj esetében kb. 5 forint áremelkedést indokolnak 9-én, hétfőn. A benzin kiskereskedelmi átlagára így 410 forint, a gázolajé pedig 417 forint lehet július 11-én, szerdán.

A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. A prémium ólmozatlan benzin (10 ppm ESZ 95) tonnánkénti ára (dollárban) a mediterrán piacon az elmúlt héthez képest ismét emelkedett, átlagosan 2,9%-kal. A motorikus gázolaj (EN590) jegyzésára még ennél is nagyobb mértékben, heti átlagban 5,4%-kal emelkedett. A forint a dollárral szemben az elmúlt hét nap során átlagosan 0,4%-kal erősödött.

A már literre és forintra átszámolt tőzsdei jegyzésárak így a héten a benzin esetében 2,5%-os, míg a gázolaj esetében 4,9%-os emelkedést mutatnak.

A nemzetközi piaci folyamatok összességében – a 27%-os áfával is növelten – a benzin esetében 2-3 forint, míg a gázolaj esetében kb. 5 forint áremelkedést indokolnak 9-én, hétfőn. A benzin kiskereskedelmi átlagára így 410 forint, a gázolajé pedig 417 forint lehet július 11-én, szerdán.

Az elmúlt egy év során az üzemanyagárak jelentős mértékben emelkedtek: a benzin 10, a gázolaj kb. 13,5%-kal. A havi átlagkeresetek ettől elmaradó növekedése következtében tavalyhoz képest kb. 8%-kal kevesebb benzint és kb. 11%-kal kevesebb gázolajat lehet egy havi nettó átlagkeresetből tankolni.

 

MEGJEGYZÉS

Fenti számításaink a nemzetközi tőzsdei és árfolyamváltozásokból adódó piaci hatásokat mutatják. A MOL az üzemanyagok nagykereskedelmi listaárát ennek alapján, illetve a mediterrán térségből vasúton történő fuvar, import és logisztikai költségek figyelembe vételével alakítja ki. Erre rakódik még a kiskereskedelmi árrés, ami meglehetősen nagy szórást mutat (az egyes kutak árképzése egymástól jelentősen eltérő). Mindez együttesen az üzemanyagárak kb. 50-55%-át teszik ki. Az üzemanyagárak másik felét a jövedéki adó (benzin esetében 120 Ft/liter, diesel esetében 110,35 Ft/liter), illetve a készletezési díj (benzin esetében 3,3 Ft/liter, diesel esetében 3,205 Ft/liter) fix tételek, valamint ezek összességére (így a jövedéki adóra is) kivetett 27%-os ÁFA jelenti.

A MOL hetenkénti árképzései eltérhetnek a piaci folyamatok által indokolt árváltozásoktól (pl. néhány forintos emelést átvíve a következő hétre), azonban hosszabb távon (1-2 hónap) a trendeknek mindenképpen azonosnak kell lenniük.

Forrás: GKI Energiakutató Kft.
.

(Ezt a cikket 206 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?