Szlovákia – Már fél éve bűncselekménynek számít az ittas vezetés
Már fél éve hatályban van Szlovákiában a közúti közlekedésről szóló törvény azon módosítása, amely bűncselekménynek minősíti az ittas vezetést. Bár a módosítás életbe lépése óta több ezer ittas vezetőt fülelt le a rendőrség, börtönben csak néhányan végezték közülük. A jogszabályról még fél évvel a hatályba lépése után is megoszlanak a vélemények.
A szlovák rendőrség szerint a közúti törvény módosítása elérte célját, a statisztikák szerint alkoholos befolyásoltság következtében a tavaly november óta eltelt időszakban kevesebb baleset történt, és a halálos áldozatok száma is csökkent.
Milan Hamar, a közlekedési rendőrség országos parancsnoka szerint novembertől március végéig 616 olyan közúti baleset történt, amelynél alkoholos befolyásoltságot állapítottak meg, ezek következtében négy személy vesztette életét. Hozzátette: ez idő alatt a rendőrség összesen 2343 gépjárművezető ellen indított eljárást bűncselekmény elkövetésének alapos gyanújával. Milan Hamar szerint a törvény hatályba lépését megelőzően ugyanilyen idő alatt 820 ittas vezetéses baleset történt, ezek során 17 személy vesztette életét.
A közlekedési rendőrség parancsnoka szerint tehát a törvénymódosítás elérte célját.
Kérdéses maradt viszont a törvény riasztó hatása, hiszen a törvénymódosítás életbelépését követő hónapban összesen 498 – vagyis az előző hónapinál csaknem százzal több – ittas sofőrt füleltek le a rendőrök. A lebukott ittas vezetők száma a későbbiekben sem változott jelentős mértékben, hiszen a törvénymódosítás érvénybe lépése utáni első két hónapban 900 sofőrt lepleztek le az alkoholtesztek. Januárban pedig a lebukott sofőrök száma még nőtt is az előző hónapokhoz képest, ebben a hónapban ugyanis 564 gépjárművezetőnél mutattak ki legalább egy ezreléknyi alkoholt.
A törvény riasztó hatását az is kérdésessé tette, hogy a jogszabály által lehetővé tett legszigorúbb büntetések többnyire elkerülték a sofőröket, hiszen a közel másfél ezer – az első három hónapban tetten ért – ittas sofőr közül 9 kapott letöltendő szabadságvesztést, további 36 személyt pedig közhasznú munkára ítéltek a bíróságok.
A közúti közlekedésről szóló törvény szigorítására Daniel Lipsic, az előző kormány belügyminiszterének indítványa alapján került sor. A jogszabály viszonylag nagy vitát váltott ki, azt – a törvényhozás általi jóváhagyását követően – Ivan Gasparovic szlovák államfő meg is vétózta. A parlament azonban megtörte a vétót, és újra elfogadta a jogszabályt.
A jogszabály alapján kettőtől hat hónapig terjedő szabadságvesztéssel, pénzbírsággal, közmunkával és eltiltással lehet sújtani azokat a személyeket, akiknek a vérében a szondáztatás során egy ezreléket meghaladó szintű alkoholt mutatnak ki.
A jogszabály, az ittas vezetés bűncselekménnyé minősítésén kívül további szigorításokat is tartalmaz. Ennek alapján az a sofőr, aki alkohol hatása alatt vezetve halálos közlekedési balesetet okoz, végérvényesen elveszíti a jogosítványát. Az örökös vezetésstop azokat is érinti, akiket a bíróság háromszor marasztal el ittas vezetés miatt. Lemondhat a jogosítványáról az a gépjárművezető is, aki öt éven belül háromszor okoz közlekedési balesetet, vagy ugyanezen idő alatt kétszer is ittasan vezet, bármilyen mennyiségű alkoholt fogyasztva.
Az ittas vezetésért bíróság elé kerülő sofőrök száma vélhetően a jövőben tovább nő majd, mivel a rendőrség egy új belső irányelve szerint Szlovákiában áprilistól minden közúti ellenőrzés során kötelezően szondáztatniuk is kell a rendőröknek.
Forrás: Starovic Tibor – MTI (ksr \ kti)
.
(Ezt a cikket 615 alkalommal tekintették meg.)