Megújuló országos közút a horvát határ közelében

A Dél-dunántúli régióban megkezdődtek azon 4-5 számjegyű mellékutak felújításai, amelyek megvalósítását a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hagyta jóvá a Dél-dunántúli Regionális Operatív Program 2009-2013-as akciótervének keretein belül. A Dél-dunántúli régióban, Baranya megyében meginduló útfelújítás a Regionális Operatív Program európai uniós forrásából és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A május 2-án megkezdett projekt keretében megújul a Pécs-Vajszló és a Harkány-Sellye-Darány összekötő-utak összesen 3,5 km-es szakasza mintegy 358 millió forintból. A felújítást Vajszló, Baranyahídvég, Sellye és Drávafok települések határolják.

illusztráció - Fotó: Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Programjának keretében országosan várhatóan csaknem 945 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indulhat el 2012-ben. Ebből a Dél-dunántúli régióban a 2009-2010 program keretében 9 km, a 2011-2013 program keretében közel 180 kilométernyi út felújítása valósulhat majd meg európai uniós forrásból.

A most induló projekt egyik része az 5801 jelű Pécs-Vajszló összekötőút 0,4 km-es szakaszának felújítását jelenti. A felújítási munkálatok során elvégzik a burkolat- és padkafelújítást és a kétoldali leállósáv felújítását, valamint az útpálya vízelvezetése fog megvalósulni. Az út Baranya megye déli részén található, a mintegy 400 m hosszú szakasz Vajszló település belterületén halad. A felújításra kerülő szakasz Vajszló legforgalmasabb, legfrekventáltabb része. Mivel a település az Ormánság második legnagyobb települése, s az É-D-i és K-Ny-i utak találkozási csomópontja, így az útszakasz felújítása, rendezése, biztonságosabbá tétele viszonylag nagy, fokozottan hátrányos területre és településre fejti ki a hatását.

A másik négy felújításra kerülő útszakasz az 5804 jelű Harkány-Sellye-Darány összekötőút részét képezik. A négy útszakasz közül az első Baranyahídvég település belterületén halad 1,1 km hosszon, a másik felújításra kerülő útszakasz teljes egészében Vajszló belterületén, míg a harmadik útszakasz Sellye város belterületén halad 800 m-en keresztül és végül az utolsó felújítandó szakasz Drávafok település külterületi szakaszán van. Az érintett szakaszokon felújítják a burkolatot, a meglévő útárkokat kitisztítják a meglévő buszmegállóhelyek is felújításra, illetve átépítésre kerülnek.

A kivitelezésre az ilyenkor kötelező közbeszerzési eljárás lefolytatása után, a projektgazda Magyar Közút Nonprofit Zrt. a KMES Konzorciummal kötött szerződést.

Az útfelújítással még hangsúlyosabbá válik az 5804 sz. út fontossága. Javul az Ormánság elérhetősége, az ittlévő halmozottan hátrányos települések közti kapcsolat. Nő a mobilitás, a térség vonzóbbá válik a befektetők számára. Kedvezően befolyásolja a rendkívül magas munkanélküliséget, javul a munkahelyteremtés lehetősége.

A Magyar Közút célja, hogy jobb utazáskényelmi és forgalombiztonsági feltételeket teremtsen a közlekedők, az érintett utak menti települések lakói számára. Az útfelújítás hatására, a jobb megközelíthetőség miatt várható, hogy vonzóbbá válnak a települések az ott lakók számára, csökken az elvándorlás, stabilizálódik a lakosság száma, illetve a vállalkozók számára vonzóbbak lehetnek a települések, így csökkenhet a magas munkanélküliség is.

A sikeres projektzárást követő 5 éven át a felújított útszakasz kiemelt figyelmet élvez mind az üzemeltető, a karbantartó, a fenntartó, mind a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség és az uniós források felhasználását ellenőrző szervezetek által.

Bízunk abban, hogy a gondozásunkban megújuló országos közút minden közlekedő megelégedésére szolgál majd a régióban és betölti a neki szánt szerepet, biztosítva ezzel a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését.

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
.

(Ezt a cikket 368 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?