Rövid, ám annál keményebb télen van túl a Magyar Közút
Enyhe, majd igen hideg, végül tavaszias télen van túl a Magyar Közút. A téli időszak így is komoly feladat elé állította a társaságot. Munkatársaink eredményesen álltak helyt a hóeltakarítási és síkosság-mentesítési munkák terén, a kedvezőbb időjárási viszonyok idején pedig az utak mentén végezhettük el a kevésbé látványos, ám annál elengedhetetlenebb növényzetgondozási, ritkítási és padkarendezési feladatokat. Jó hír, hogy a megszokottól eltérő, ezúttal ritkábban előforduló komolyabb hőingadozásoknak köszönhetően útjaink állapotában kisebb mértékű volt az állagromlás, vagyis kevesebb kátyú keletkezett az előző évek átlagánál. Ráadásul a gyorsan beköszöntő tavasz miatt már március elején-közepén meg lehet kezdeni az utakon a meleg aszfaltos, tartósabb kátyúzást.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2011. november 15. és 2012. március 15. között az előző évinél kevesebb, hozzávetőleg 7,8 milliárd forintot fordított a téli síkosság-mentesítési, hóeltakarítási és egyéb üzemeltetési feladatok ellátására.
.
A társaság a saját gépparkja mellett csak a nehezebb időszakokban rendelte be a szerződéses hóeltakarítókat, akikkel együtt folyamatosan biztosítani tudtuk a biztonságos közlekedési feltételeket a több, mint 30 ezer kilométeres országos közúthálózaton. A bérelt géppark egy átlagos télen csak biztonsági tartalékként szolgál, így az elmúlt télen csak a februári rendkívülinek nevezhető két-három hétben kellett a saját és a bérelt gépparkot egyaránt a csúcsra járatni.
.
A társaság országosan 856 darab síkosság-mentesítésre, valamint hóeltakarításra kialakított gépjárművet és munkagépet üzemeltetett, illetve tartott készenlétben. Ebből 702 gép saját tulajdonú, 154 darabot pedig a szerződéses partnerek tartottak üzemben. A géppark végül összesen több mint 265 ezer órát töltött aktívan az utakon. Emellett a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 77 üzemmérnökségének 3300 dolgozója 12 órás váltásban szinte folyamatosan látta el a hóeltakarítási, síkosság-mentesítési és kátyúzási feladatokat is.
.
A 2011-2012-es téli időszakban gyakori reggeli síkossággal, február első felében intenzív havazásokkal és komoly hófúvásokkal kellett több alkalommal is megküzdeniük a közutas szakembereknek. Az aránylag rövid ám intenzív télen az állami közutak tisztítására, hóeltakarítására és síkosság-mentesítésére így is összesen 72 ezer tonna sót, 20 ezer tonna érdesítő anyagot, 1,1 millió liter sóoldatot és 462 tonna sóoldat előállításához szükséges granulátumot használtak fel.
.
A kisebb csapadékmennyiség és mérsékeltebb hőingadozás mellett is keletkeztek úthibák szép számmal, a kátyúk kijavítása egész télen folyamatos volt, elsősorban a balesetveszélyes hibákat javították ki kollégáink hideg aszfaltos technológiával, ami téli időjárási viszonyok között sajnos csak ideiglenes megoldás. Ehhez a cég a téli üzemeltetési időszak alatt 9800 tonna kátyúzó anyagot használt fel.
.
A hirtelen beköszöntött tavaszi jó időt kihasználva a Közút március elejétől már át tudott térni a tartósabb megoldást jelentő meleg kátyúzási technológiára, így a kátyúk száma ütemterv szerint, a közlekedők számára is érzékelhető módon, folyamatosan csökkeni fog és a nyár elejére számottevő javulás ígér a Magyar Közút.
.
(Ezt a cikket 215 alkalommal tekintették meg.)