Baleset-megelőzés Ellenőrzések Hírek Külföld Országok közlekedése

Egy év alatt 13 ezer jogosítványt vontak be Szentpéterváron

Több mint 13 ezer jogosítványt vontak be tavaly Szentpéterváron, nyolcezren alkoholfogyasztás miatt veszítették el engedélyüket – adta hírül a lenta.ru hírportál hétfőn.

Fotó: Nicolay Sidorov / Wikipedia

A szentpétervári közigazgatási bíróságnak 2011-ben több mint 18 ezer olyan ügyben kellett ítélkeznie, amikor a gépkocsivezető megsértette a közlekedési szabályokat azzal, hogy áttért a szembejövő sávba. Az okok között elsősorban az ittas állapot szerepelt.

Ebben az évben is jócskán akadt dolguk a közlekedési hatóság munkatársainak. Csak az elmúlt márciusi hétvégén Szentpéterváron és Leningrád megyében 70 ittas vezetőt állítottak elő – írja a hírportál.

Tavaly Dmitrij Medvegyev államfő kezdeményezte a vonatkozó jogszabály szigorítását, így Oroszországban 2011 februárjától bármilyen mennyiségű alkohol fogyasztása esetén tilos a gépjárművezetés.

Korábban az még nem minősült szabálysértésnek, ha az orosz gépkocsivezetők vérében kevesebb, mint 0,3 ezrelék alkoholtartalmat találtak.

A strasbourgi Európai Emberjogi bíróság viszont befogadta március 12-én azt a panaszt, amelyet Lev Voropajev ügyvéd nyújtott be az orosz “száraztörvény” miatt. Egy kliensétől ugyanis azért vették el a jogosítványát, mert 0,058 ezreléknyi alkoholt mutattak ki a vérében. Az ügyvéd szerint ennyi alkoholt az emberi szervezet is előállíthat.

Korábban az orosz Alkotmánybíróság elutasította Voropajev panaszát arra hivatkozva, hogy bár a törvény ellentmond a közúti közlekedésről szóló bécsi konvenciónak, – amelynek Oroszország is tagja, – alkotmányos jelentőségű cél, a közúti halálozás csökkentése érdekében miatt fogadták el annak idején.

Forrás: Kegyes Csilla – MTI  (kkc \ khg)
.

(Ezt a cikket 349 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .