Hírek Márkahírek Rendezvények Scania Versenyek

A Scania ismét keresi Európa legjobb ifjú tehergépkocsi-vezetőjét

A Scania 2012-ben ismét elindítja a közúti biztonságot és a vezetési tudást középpontba állító rendezvénysorozatát, a Fiatal Európai Tehergépkocsi-vezető 2012 (YETD 2012) versenyt. A résztvevő országok között Magyarország is szerepel, így van rá esély, hogy egy magyar pilóta váljon Európa legjobbjává és nyerje meg a 100.000 euró értékű új R-szériás nyerges vontatót.

Nemzetközi háttér
A versenysorozat 2003-as bemutatkozása óta jócskán túlnőtt Európán, világszintű esemény lett belőle. Ám az eltelt évek alatt a mögötte húzódó koncepció semmit sem változott, azaz kiemelni a járművezetők szakmai tudását, a járművezető-képzést, a közúti biztonságot és a gazdaságos vezetést, mint a közúti fuvarozás legfontosabb tényezőit.

 „A gépkocsivezető a legfontosabb tényező a gazdaságos, környezetkímélő és biztonságos fuvarozás megteremtésében,” – mondta Leif Östling, a Scania elnök-vezérigazgatója – „hiszen a jól képzett, elhivatott sofőrök hatékony vezetésükkel csökkentik az üzemanyag-fogyasztást, a károsanyag-kibocsátást, valamint hozzájárulnak a közlekedésbiztonság javításához és vállalatuk nyereségtermelő-képességéhez.”

A Scania, mint különböző szállítási és közlekedési megoldások világszintű szolgáltatója, többek között a versenysorozattal szeretné megmutatni elkötelezettségét és felelősségét egy olyan fenntartható, globális közlekedési rendszer létrehozására, amely mindenki számára előnyös. Ennek a célnak az elérésében megkerülhetetlen tényezőt jelentenek a magasan képzett járművezetők.

Magyarországi információk
A versenysorozatra a magyar járművezetők 2012. április 13-ig, a regisztrációs időszak zárásáig nevezhetnek a www.scania.hu/yetd oldalon, ahol egyből egy elméleti teszt kitöltésével adhatnak számot tudásukról. A teszt eredménye alapján a legjobbak továbbjutnak a regionális elődöntőkre, majd az országos döntőre. Az országos döntő legjobb teljesítményt nyújtó résztvevője, fogja képviselni Magyarországot a szeptemberben megrendezésre kerülő európai döntőn, ahol a győztes jutalma egy 100.000 euró értékű Scania nyerges vontató.

A nevezés feltételei:
• 1977. január 1-én vagy később született
• Magyar állampolgár
• C+E kategóriás vezetői engedély
• Saját sofőrkártya digitális tachográfhoz

„A kezdeményezéssel a Scania célja nem kevesebb, mint felhívni a döntéshozók, iparági szakértők és a közvélemény figyelmét az aktuális közlekedéspolitikai, környezetvédelmi kérdésekre, illetve ezekkel szoros összefüggésben a közlekedésbiztonságra, az üzemanyag-hatékony vezetésre, a sofőrökre és képzésük fontosságára.” – mondta Sáránszky Róbert, a Scania Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. „A YETD mindamellett, hogy nagyon vonzó fődíjat kínál a nyertesnek, megpróbálja gépjárművezetői szakmát vonzóvá tenni a fiatalok számára.”

A versenysorozatban történő részvétel jóval többet jelent a járművezetők számára, mint egy egyszerű élmény. Hiszen nem csak a szakmai képességeik javulását várhatják a megmérettetéstől, de találkozhatnak kollégáikkal, valamint egy világméretű járművezető-közösség tagjaivá válhatnak.

A verseny nemzetközi védnöke idén ismét az Európai Bizottság és a Nemzetközi Közúti Fuvarozók Egyesülete (International Road Transport Union, IRU) legfontosabb nemzetközi támogatója pedig a Michelin. A magyarországi rendezvénysorozat az Országos Balesetmegelőzési Bizottság (OBB) és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) védnöksége mellett kerül megrendezésre. Támogatóink között szerepel a GRSP Magyarország Egyesület, a Schmitz Cargobull Magyarország Kft. és a Würth Szereléstechnika Kft., médiapartner pedig az Autóközlekedés című szaklap.

Bővebben az interneten:
A verseny és annak részletei iránt érdeklődő gépkocsivezetők bővebb tájékoztatást találnak a Scania honlapján: www.scania.hu/yetd valamint a Scania hivatalos facebook oldalán: www.facebook.com/scaniamagyarorszag

Forrás: Scania
.

(Ezt a cikket 341 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .