Napjainkban az olasz autópályák csaknem egyharmadán mérik az elhaladó járművek átlagsebességét. Az alkalmazás következtében a balesetek és halálozások száma jelentősen visszaesett, így a sebességmérést megvalósító Safety Tutor projektet az olaszok nagy sikerként könyvelik el.

Olaszországban az autópálya hálózat teljes hossza mintegy 2 854 km, a különböző üzemeltetésű autópályák gyakorlatilag behálózzák Itália teljes területét.

Az autópályákat naponta  átlagosan négymillió közlekedő veszi igénybe. A forgalomszámítási adatok alapján 2008-ban kb. 915 millió gépjármű közlekedett az olasz pályákon, ezen belül  igen magas, kb. 18-19 %-os volt a tehergépjárművek aránya (ez az országot átszelő nemzetközi tranzitvonalakkal áll összefüggésben).

Bár az autópályán bekövetkezett közúti balesetek és halálozások száma az ezredfordulót követően összességében csökkent, ennek mértékével azonban sem az olasz kormány, sem az ellenőrző hatóságok, sem pedig az autópálya társaságok nem voltak elégedettek.

A statisztikai adatok azt mutatják, hogy az autópályákon az első számú baleseti ok egyértelműen a sebességtúllépés (a halálos balesetek 60 %-ának hátterében a gyorshajtás áll), melyet másodikként a figyelmetlenség, harmadikként pedig (és ez igazán érdekes adat) az elalvás követ. Utóbbi  magyarázataként részben a nemzetközi forgalomban részt vevő külföldi járművezetők magas is szolgál.

Olaszországban kiemelt fontosságúnak tartják,hogy az autópályák az eddigieknél is biztonságosak legyenek, s a forgalom folyamatosságának fenntartása is az elvárt privilégiumok között szerepel.

Ennek a célnak a megvalósítását szolgálja az úgynevezett Safety Tutor projekt, melyet 2004-ben indítottak útjára, s még abban évben, december végén jóvá is hagyták a végrehajtás megkezdését.

A rövidebb nevén Tutor projekt komplex intézkedéscsomagokat tartalmaz.

A közúti ellenőrzések fokozása, s a rendőri jelenlétet nem igénylő átlagsebesség-mérő eszközök elterjesztése mellett olyan fontos célkitűzéseket is megfogalmazott, mint például a közlekedési információs rendszer és a személyi mentési rendszer fejlesztése, a műszakilag meghibásodott járművek eltávolítását végző egységek fejlesztése, valamint az autópályák és környezetének hatékonyabb karbantartása. A projekt keretében az autópályák téli védettsége magasabb szintűvé vált (pl. nagy teljesítményű hókotrók beszerzése, elektronikus információközlő állomások telepítése által), míg a fáradtan történő járművezetés visszaszorítására biztonsági szolgáltatásként ingyen kávét ihatnak a „távolsági sofőrök” éjfél után számos állomáson.

Mindezeken túl figyelemfelhívó, felvilágosító kampányokat is folytatnak az autópályás balesetek megelőzése érdekében.

Forrás: ORFK – OBB
.

(Ezt a cikket 693 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?