Balesetek Hírek Időjárás Közlekedéssel kapcsolatos hírek Külföld Külföld

A heves vihar borított fel egy teherautót Németországban

Németországban halálos áldozatot is követelt csütörtökön az Andrea elnevezésű orkán, amely azonban a vártnál kevesebb anyagi kárt és közlekedési fennakadást okozott.

Az orkán északnyugat felől érkezett Németországba, és kezdetben a vártnál kevésbé volt heves, de egyre nőtt az ereje, ahogy haladt dél felé. Bajorországban halálos áldozatot is követelt; egy 43 éves nő vesztette életét autóvezetés közben, frontális ütközés következtében. A hatóságok szerint az autót, amellyel összeütközött, egy széllökés sodorta át az ellenkező irányba haladó sávba.

Az ország délnyugati részén fekvő Rajna-vidék-Pfalz tartományban egy országúton az erős szél lesodort egy autót az országútról az út menti árokba. Az öt utas közül senki sem sérült meg, de az autó totálkáros lett. Hessen tartományban az orkán felborított egy teherautót, a Rajna folyón pedig lesodort egy konténert egy teherszállító hajóról. Ezekben a balesetekben sem volt személyi sérülés.

Az Andrea orkán az Alpok csúcsainál volt a legerősebb, a térségben helyenként 180 kilométeres sebességű széllökéseket is mértek. A legnagyobb fennakadást Bajorországban okozta. Nürnberg és Passau között az autópályát egy öt kilométeres szakaszon teljesen le kellett zárni, mert a pályára sodródtak egy megrongálódott épület tetőszerkezetének darabjai.

A vihar csütörtökön az esti órákban elérte Ausztriát.

Forrás: MTI  (pbm \ knc)
.

(Ezt a cikket 230 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Figyelem! Falkavaró tartalom!

Az oldalon felkavaró és megrázó tartalmak jelenhetnek meg! Az erre érzékenyeknek és kiskorúaknak az oldal megtekintése nem ajánlott!