Az év utolsó napjáig köthető meg az új kgfb szerződés
Akik december 1-ig felmondták a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) szerződésüket, december 31-ig köthetik meg az újat, utána biztosítási fedezet nélkül marad a járművük – hívja fel a tulajdonosok, üzembentartók figyelmét a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Aki alkuszon keresztül intézte a korábbi szerződés felmondását, az azzal egyidejűleg megkötötte ott az új szerződést is. Azoknál válik szét a felmondás és az újrakötés, akik maguk járnak el a saját ügyükben – ezt a genertel.hu internetes alkusz közleménye tartalmazza. Az eddigi gyakorlat szerint a felmondók 10 százaléka köt új szerződést decemberben. Ez idén 70 ezer autóst jelent.
A FBAMSZ és a genertel.hu egyaránt fontosnak tartja kiemelni azt, hogy az ügyfelek nem a kalkulált díjról, hanem annak a baleseti adóval – 30 százalékkal – növelt összegéről kapnak fizetési értesítést.
A többletet annak is meg kell fizetnie, akinek 2011-ben – év közben – kezdődött a szerződése és jövő év közben jár le, akkor is, ha az illető előre kifizette a teljes éves kgfb díjat. Ha a baleseti adót utólag – 2012-re – nem fizeti meg, akkor a biztosító levonja azt a biztosítási díjból, és a jármű biztosítási fedezet nélkül marad a szerződés lejárta előtt.
Forrás: MTI (ghg \ gpp)
.
(Ezt a cikket 342 alkalommal tekintették meg.)