A Maja Autókozmetika az Ön segítségét szeretné kérni, hogy a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőn Alapítványt anyagi hozzájárulással támogassuk.

A Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány nem közvetlenül vesz részt a mentés-szállítás végrehajtásában, hanem a hozzá szerződéssel csatlakozott regionális mentési tevékenységet folytató alapítványok működésének országos szintű koordinálására, egységes arculatának kialakítására, képviseletének ellátására jött létre.

Az alapítvány támogatásával azt a 8 regionális alapítványt segíti, amelyek továbbra is csak az együttműködésben látja megvalósíthatónak a szakmailag egységes koraszülött mentés ellátását.

Az idő előtt világra jött csöppségek túlélési esélyei jók, de ez függ attól is, hogy a terhesség hányadik hetében születik a kicsi. A 24. hét, és az után született (a teljes terhesség 40 hét, vagyis ez alig több mint a normál terminus fele!) babák közel fele éli meg az egy éves kort, de a biztonságos pocakban töltött hetekkel az esély is nő.

Magyarországon a szülések 7-9%-a idő előtti, ami több mint 7000 babát és családot érint évente. Az édesanya és édesapa első ijedtségei a picur születése után is megmaradnak, mert a koraszülés maradandó egészségügyi problémákat okozhat. Az orvostudomány fejlődésével ezek száma és mértéke csökken, de tanulási és koncentráció zavar az esetek többségénél megmarad.

Ez azonban elhanyagolható probléma a kis újszülött elvesztésével szemben.

A születés után, még egy időre világra jött kismanó is „küszködik” az új környezettel és a rideg, anya pocakján kívüli világgal, pedig ő már felkészült a születésre, a korababák viszont nem. Náluk a komplikációk esélye nagyobb és a mesterséges anyaméh és szakszerű ellátás nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a későbbiekben ne, vagy csak minimális egészségügyi károsodásuk legyen.

A koraszülött mentők segítsége nélkül a piciknek szinte minimálisak a túlélési esélyeik. Ha nem érkéznek időben, ha nem jut megfelelő környezetbe a baba, a problémák súlyosbodnak.

A Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvánnyal együttműködő 8 regionális alapítvány segítsége az első lépcső, hogy egy koraszülött baba életben maradjon, majd teljes életet élhessen.

Jöjjön a Maja Autókozmetikába autóját ápoltatni, így a mosás és egyéb igénybe vett szolgáltatások árának 20%-val támogatja az alapítványt.

Mi autósok mutassuk meg, hogy egyre növekvő terhek, adók és benzinár ellenére is összefogunk, hogy segítsünk azokon, akik védtelenek és rászorulnak.

Február 24-ig minden alkalommal, amikor hozzánk jön, akár csak egy mosásra, 400Ft-al támogatja a koraszülött mentőket. Mert, habár a tiszta autó igény, szerintünk, ha lehetősége van, segíteni kötelesség.

Így a lelkét ápolja, a csöppségeket támogatja, autóját ragyogóvá varázsolja!

 

További részletek:

www.maja-automoso.hu

 

Facebook:

Az ápolt autó igény, segíteni kötelesség

.

(Ezt a cikket 224 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?