Hírek Közút Külföld

A román kormányfő felavatta az Arad–Temesvár autópályát

Egy Dacia Duster volánja mögött Emil Boc román miniszterelnök nyitotta meg a dél-erdélyi – Temesvárt és Aradot összekötő – autópálya első, 33 kilométeres szakaszát.

A román kormányfő a gépkocsi műszerfalára helyezett pohár vízzel próbálta ellenőrizni, vannak-e komolyabb döccenői az aszfaltburkolatnak, de a szakaszt végigautózása után elégedetten szólt a pálya minőségéről.

Boc tréfásan azt is megjegyezte: „szerencse hogy még avatunk autópályákat, így néha én is vezethetek”. A 33 kilométeres pályaszakasz mellett az autópályának megfelelő aradi körgyűrű 12,25 kilométeres szakaszát is átadták a forgalomnak. Ezen egyelőre csak egy sávban zajlik mindkét irányban a forgalom, s 60 kilométer/órás sebességkorlátozás van érvényben (az autópályán pillanatnyilag 100 kilométer/óra a megengedett sebesség.

Azért volt szükséges a sebesség korlátozása, mert az út mentén még folynak a munkálatokat. A pályaszakaszt a spanyol JV FCC Construccion és az olasz ASTALDI SpA conzorciuma építette, a munkát 2009 januárjában kezdték. A román kormány által közölt decemberi adatok szerint az útépítés 264 millió euróba került.

Az építkezés költségeit az Európai Unió kohéziós alapjából, az Európai Fejlesztési Bank által nyújtott hitelből és a román költségvetésből biztosították. A felavatott pályarész a nagylaki határákelőtől Aradon, Temesváron, Déván és Nagyszebenen átvezető dél-erdélyi autópálya első megnyitott szakasza.

Forrás: MTI  (kga \ ksy)
.

(Ezt a cikket 228 alkalommal tekintették meg.)

LEAVE A RESPONSE