A síkos utakon különösen fontos az útviszonynak megfelelő sebesség megválasztása, azonban előfordulhatnak olyan körülmények, amelyek miatt a jármű elveszíti a tapadását az útfelülettel.

Az alábbi videón szembejövő kamionos, valószínűleg már túl gyorsan ment, amikor meglátta a maga előtt a lényegesen lassabban haladó hókotrót, amely mögött már nem tudott volna biztonságosan lelassítani, ezért úgy döntött, hogy gázt ad és megelőzi. Ekkor a hirtelen irányváltoztatásnak és a nagy sebességnek köszönhetően a pótkocsi kisodródott a síkos úton, komoly veszélynek kitéve a szembejövő forgalmat.

Azt sajnos nem tudni, hogy a kamion sofőrje ebből mennyit érzékelhetett, de mivel a vontató irányítható maradt, úgy döntött, hogy gázt adva minél előbb befejezi az előzést. Valószínűleg ez menthette meg a szembejövők életét is, akik a bajt észlelve rögtön megálltak és magatehetetlenül bíztak a csodában. Persze a csodához az kellet, hogy a kamionsofőr a fék helyett a gázra lépjen, így a szerelvény ismét egyenesbe térhetett.

Az Oroszországban nemrég történt eset kitűnő példája annak, amelyet minden vezetési tréningen belesulykolnak a pilóták fejébe: ha már oldalirányban sodródva megcsúszott az autód, soha ne fékezz mert megpördülsz! Ilyenkor villámgyors ellenkormányzással és a szükséges gázelvétellel vagy épp gázadással hozhatod újra egyenesbe járművedet.

A látványos és félelmetes sodródást felvette a szintén előzésben lévő szembejövő autó menetrögzítő kamerája, amelynek utasai az esetet követően még sokáig kapkodták a levegőt.

Egy másik videón hasonló történet látható, amikor a nagy sebesség miatt már késő a fékezés. Itt szintén a gázpedálra lépett a kamionsofőr. Ha a féket választotta volna, akkor sem tudott volna megállni az úton álló személyautó mögött és a nagy súlyú rakomány miatt ki tudja hol állt volna meg, arról nem is beszélve, hogy megcsúszva akár a szembejövőket is elsodorhatta volna. Remélhetőleg az út szélén álló gyalogos időben eltudott ugrani.

Mindkét veszélyes manőver elkerülhető lett volna, ha sofőrök az útviszonyoknak megfelelő alacsony sebességgel haladtak volna, így viszont szép példákat láttunk arra, mit kell tenni, ha már nagy a baj.
.

(Ezt a cikket 465 alkalommal tekintették meg.)

Vélemény, hozzászólás?

Figyelem! Falkavaró tartalom!

Az oldalon felkavaró és megrázó tartalmak jelenhetnek meg! Az erre érzékenyeknek és kiskorúaknak az oldal megtekintése nem ajánlott!